Nyitókép: himalayajourneys.com (Illusztráció)

 

Egy kínai expedíció a Himalájára indult, hogy lehozzák az ott meghalt hegymászók testét. Hat évvel a halála után megtalálhatják Erőss Zsolt (†45), az egyik legismertebb magyar hegymászó holttestét.

 

Blikk szerint a kínai csapat eddig 16 ember földi maradványait találta meg, lehozatalukkal kapcsolatban már felvették a kapcsolatot a hozzátartozókkal. A lap úgy tudja, magyar egyelőre nincs a megtalált áldozatok között.

 

A 2013-as Kancsendzönga Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban tűnt el 2013-ban. Kiss Péter holttestét másnap reggel látták, Erőss Zsoltét pedig egy évvel később, 8100 méter magasságban egy rámpán fedezték fel.

 hirdetes_400x285  

 

„A hegy több honfitársunk sírja” – mondta a Blikknek Szlankó Zoltán (51) hegymászóoktató.

 

„Ott halt meg a tragikus sorsú dr. Gárdos Sándor (†27), akit szélvihar sodort el, illetve Várkonyi László Konyi (†54), aki jégomlás áldozata lett. A hegy „él”, a mozgások előhozhatják az eltűnt holttesteket.”

 

Erőss tavaly elhunyt édesanyja korábban azt mondta, ő azt szeretné, ha fia örökre a hegyen nyugodhatna. A Blikk szerint, ha a hegymászó holtteste továbbra is a rámpán hever, a kínaiak nagy valószínűséggel megtalálhatják.

 

blikk.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!