A Hazajáró Ausztráliában – Új-Dél-Wales történelmi országútján – IV. rész

Nyitókép: Kenyeres Oszkár

„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „Ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem. Hat részes cikksorozatunk ennek a majd két hónapos utazásnak a tapasztalataiból, élményeiből, benyomásaiból szemezget.

Új-Dél-Wales történelmi országútján

(4. rész)

Jó érzés Sydney-ben Nagy-Magyarország térképeket nézegetni a Szent Erzsébet Otthonban. A térkép itt nem feltétlenül a revízió miatt lóg a falakon, hanem annak a nemzetnek a területét jelöli, ahonnan az otthon lakói érkeztek. (Ausztrália magyarjainak körülbelül 70 százaléka anyaországi, 20 százaléka délvidéki, míg 10 százaléka erdélyi származású.)

   

És jó érzés ott lenni az 56-os magyarokkal a forradalom és szabadságharc ünnepén a Punchbowl-ban, a Magyar Házban. És szintén jó érzés a délvidéki magyarokkal eltölteni egy estét Glendenningben lévő klubjukban. Vagy a Himnuszt énekelni a cserkészekkel a rookwoodi temetőben, a magyar parcellánál.

A sor folytatható, de igazából csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogy Sydney-ben igen komoly magyar közösség gondoskodik a magyar jövőről. Pedig Új-Dél-Wales fővárosa egy valódi olvasztótégely, ahol könnyen szem elől lehet téveszteni a nemzeti identitást. Le a kalappal azok előtt, akiknek sikerült, és immár évtizedek óta őrzik magyarságukat!

Sydney az ausztrál történelem nyitánya. Kínai, holland, portugál hajósok is ismerték már Ausztráliát, az mégis az angoloké lett. James Cook 1768-as beszámolója és iránymutatása alapján, 1788-ban 11 hajó érkezett a Bottany-öbölbe. Ez volt az „Első Flotta”, amelynek az volt a feladata, hogy létrehozzanak egy támaszpontot a déli féltekén.

Az amerikai gyarmatok leválása után vagyunk, így egy új fegyenctelepre is szükség van, ahova exportálni lehet a britanniai politikai foglyokat, bár egy egyszerű lopás után is könnyen az új kontinensen találhatta magát a megtévedt angol állampolgár. Ez volt a híres Ausztrál Terv, így jött létre Új-Dél-Wales, ahova még 8 évtizedig érkeztek a börtöntöltelékek, összesen körülbelül 150 000-en.

Szökni egyelőre nem volt érdemes, mert az esőerdő veszélyes és átjárhatatlan volt, azon csak több évtized multán, 1815-ben sikerült átvinni utat. Ekkorra már megjelent a betyárokhoz hasonló társadalmi réteg, az ún. „bushrangerek”, de még ne rohanjunk ennyire előre. 1793-ban már szabad telepesek is érkeztek, akik megkezdték a földek feltörését, ám egy ideig még nem vonzott sok angolt Új-Hollandia, vagy ahogyan 1817-től nevezték: Ausztrália.

Új-Dél-Walesből aztán sorra váltak ki az államok, előbb Victoria 1851-ben, majd Queensland 1859-ben. Az államszövetség nem a véres csatamezőn született, mint Észak-Amerikában, hanem a gazdasági és politikai szükségszerűség szülte azt: egyrészt a francia fenyegetettség miatt szükség volt közös haderőre, másrészt az államok gazdasági sebezhetősége is a szövetség felé mutatott.

1889-ben tartották az első gyarmatközi konferenciát, elkészült az alkotmánytervezet, megszavaztatták a népet is, végül 1901. január 1.-én létrejött az Ausztrál Államszövetség Anglia bábáskodása mellett. A valódi függetlenségig több lépcsőben jutott el Ausztrália, jogilag 1986-ban szakadt el Nagy-Britanniától, de az uralkodó ma is közös. 

Sydney és Melbourne között már a XIX. században megindult a rivalizálás. Míg Sydney a szárazföld ázsiai kapuja, addig Melbourne az európai. Melbourne az ipar, Sydney a kereskedelem és a bankélet központja, a város adja az ausztrál GDP negyedét. Sydney mindig pörög, rohan, Melbourne szép lassan ballag. Mikor felmerült, hogy melyikük legyen az Államszövetség fővárosa, akkor az ausztrál politikusok összedugták a fejüket, és egy salamoni döntéssel megalkották Canberrát.

A kedélyek lenyugodtak, a két város ma már nem vetélytársa a másiknak, inkább kiegészítik egymást. A városkép mindenesetre nagyon hasonló; a toronyházak uralta városmagok után ipari létesítményekkel tarkított lakónegyedek következnek, majd hatalmas kiterjedésű kertvárosok, azokon túl ipari parkok és bevásárlóközpontok. Mivel a legtöbben kertvárosban laknak, a nagyvárosokon átkelni 100 kilométeres autózást jelent.

Ausztráliában 100 emberből 80 a tengerparti sávban él, amely bumeráng alakban húzódik Adelaide és Brisbane között. A parti sáv mögött lévő farmzónában él a lakosság 18 százaléka, míg a maradék 2 százalék az Outback-ben. Minél inkább távolodunk az óceántól, annál inkább felváltják a belterjes növénytermesztést és állattenyésztést a gabonaföldek. Azokon túl már a külterjes állattenyésztésre specializálódott farmok következnek. A farmok itt hatalmas méretűek, van, amelyik Dunántúl nagyságú. 

Sydney annyira nem lopta be a szívünkbe magát, talán túlságosan zsúfolt volt számunkra, ráadásul az ország legdrágább városa is. Letudtuk a kötelező programot az Operaháznál, a Harbour Bridge-nél, a Bondi beach-en, majd tovább is álltunk a várostól 70 kilométerre található Kék-hegységbe. Nevét az eukaliptuszok párologtatta „ködről” kapta, amely megfelelő időjárási körülmények esetén kékre színezi a levegőt a vidék felett.

A Kék-hegység valójában egy nagy plató, amelyet az óceán felé induló folyók hátráló eróziója szabdalt fel, ez által igen látványos völgyeket hozva létre. A turisztikai centrum, Katoomba is a fennsíkon van, ide érkezik a legtöbb turista, hisz itt van a leghíresebb látnivaló, a Három nővér sziklaformáció. Az őslakosok legendája szerint a Katoomba törzshöz tartozó három nővér, Meehni, Wimlah és Gunnedoo éppen az ellenséges törzsben talált szerelmet magának.

Ki is tört a háború a két törzs között, mire a nővérek testvérei egy varázslót kértek fel, hogy a harcok végéig változtassa sziklává őket a biztonságuk érdekében. Csakhogy a varázsló is odaveszett a harcokban, a 3 nővér pedig ma is várja jobb sorsát. Katoomba másik attrakciója a világ legmeredekebb siklóvasútja, amellyel le lehet menni a völgybe, illetve van egy kabinos libegő is, amely átjuttat egy szakadék felett.

Ezeket mi mind kihagytuk, és Péterfy Kund helyi református lelkész vezetésével felkerestük a kevésbé látogatott helyszíneket, leginkább vízeséseket és remek kilátópontokat. Azok a bozóttüzek, amelyekről a mai híradások szólnak, már akkor, októberben is lángra lobbantották Új-Dél-Wales erdeit, de akkor még könnyebb volt megfékezni őket. A szokásosnál hamarabb beköszöntő hőség azóta sajnos rég látott katasztrófát okozott és okoz még ma is a Kék-hegységben. 

Canberra, Ausztrália fővárosa sem kerülhette el a sorsát, decemberre a bozóttüzek mérgező füstje oda is elért. A várost nem ez miatt, hanem a zöldfelületek nagysága miatt nevezik a „bozótok fővárosának”. A gondosan megtervezett Canberra legfontosabb látnivalóját, az ausztrál szövetségi parlamentet mi is megnéztük kutyafuttában. Sőt, a magyar nagykövetségre is beköszöntünk, de sokat tényleg nem időztünk, mert várt még ránk Ausztrália legmagasabb pontja.

Útközben azért beugrottunk Goulburn-ban a Penrose Parkba, ahol 2 magyar kápolna is található, illetve itt van a világ legnagyobb merinói juh szobra (15 méter magas), amelyet persze egy magyar építtetett. 

A Mount Koszciuszko 2228 méter magas ormát Thredbo városából a legkönnyebb elérni. A síparadicsom októberben már igen kihalt volt, de szerencsére működött még a turisztikai információs iroda, ahova betértünk egy térképért. Itt rögtön újra szembe jött velünk Ausztrália egyik specialitása, a túlbiztosítottsággyanis arra figyelmeztettek, hogy a csúcs felé vivő turistaút nagyon-nagyon veszélyes, ez miatt le is van zárva.

Ez a valóságban annyit jelentett, hogy ki volt dőlve az útra egy fa, de ez már éppen elég ahhoz, hogy egy, a fát rosszul átlépő, és emiatt sérülést szenvedő túrázó feljelenthesse a nemzeti parkot, némi anyagi kárpótlás reményében. Ausztráliában ugyanis sport és hagyomány ily módon pénzt keresni.

Egyébként az 1 440 méteren fekvő Thredbo-ból mindenki más felvonóval ment fel 2000 méterre, de a sportértéke miatt mi az erdőben kapaszkodtunk fel a hegyre. A felvonó felső állomásától már csak egy 6 kilométeres túra volt a csúcs, de ez már olyannyira kiépített és enyhén emelkedő szakasz volt, hogy akár kerékpárral is teljesíthető lett volna. Odafent aztán meglobogtattuk a magyar zászlót, de már következő úti célunk, Melbourne felé tekintgettünk.

Kenyeres Oszkár

A cikksorozat korábbi részei:

A Hazajáró Ausztráliában – Tavasz Queensland vidékén (3. rész)

A Hazajáró Ausztráliában – Élet a „Halott középben” (2. rész)

A Hazajáró Ausztráliában – Érkezés Adelaide-be (1. rész)