Nyitókép: TASR

 

Szilveszter és újév napján általában alkoholmérgezés, illetve a pirotechnikai eszközök helytelen használata miatt telefonálnak a 155-ös segélyhívó számra – mondta Alena Krčová, az Országos Mentőszolgálat Operatív Központjának (OSZZS) szóvivője a TASR-nek.

 

„Tavaly szilveszterkor és az új év első óráiban a mentősöket mintegy 101 alkalommal riasztották súlyos alkoholmérgezéshez. A legtöbb pácienst (24-et) az Eperjesi kerületben látták el, míg a legkevesebbet a Nagyszombati és a Nyitrai kerületben, ahol hét-hét páciens szorult segítségre”

 

– tájékoztatott Krčová.

 hirdetes_810x300  

 

A pirotechnikai eszközökkel folytatott szakszerűtlen manipuláció miatt tavaly szilveszterkor és az új év első napján 36 ember sérült meg. A legtöbben a Nagyszombati kerületben – itt kilenc embert láttak el a mentősök –, a legkevesebben a Besztercebányai kerületben (egy ember). A segítségre szoruló páciensek között kilenc gyerek volt.

 

„Szerencsére végzetes kimenetelű sérüléseket nem regisztráltunk. A páciensek többsége égési sérüléseket szenvedett, illetve az ujjain és felső végtagjain szerzett sérüléseket. Néhányan pedig látási és hallási sérüléseket szenvedtek”

 

– tette hozzá Krčová.

 

Az OSZZS tájékoztatása szerint a polgároknak a pirotechnikai eszközök működésbe hozatalakor be kellene tartaniuk a használati utasításon feltüntetett biztonsági előírásokat. A mentőszolgálat tanácsa szerint csakis hiteles, sértetlen és tanúsítvánnyal rendelkező pirotechnikai eszközöket használjunk. Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy drog, illetve alkoholos befolyásoltság alatt életveszélyes a pirotechnikai eszközökkel manipulálni. Továbbá arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy a pirotechnikai eszközök nem valók a gyerekek kezébe.

 

Amennyiben valaki a petárdázás során megsérül, az OSZZS tanácsa szerint a megégett testrészt azonnal hűtsük le. Abban az esetben, ha nagyobb kiterjedésű égési sérülésről van szó, azonnal hívjuk a 155-ös telefonszámot, vagy keressük fel az éjszakai ügyeletet. A sérülés során elsősorban a vérzést állítsuk el, de ha nagyobb sérülésről van szó, akkor azonnal tárcsázzuk a 155-ös segélyhívó számot.

 

Az OSZZS szerint kisebb mértékű alkoholmérgezés esetén tanácsos aludni és sok folyadékot fogyasztani. Súlyosabb alkoholmérgezés esetén az érintett személyt fektessük stabil helyzetbe, hogy ne fulladjon meg a saját hányásától. Amennyiben az érintett személy nehezen lélegzik és nem tér magához, azonnal hívjuk a 155-ös telefonszámot, és kövessük az operátor tanácsait. Ha az érintett személy nem lélegzik, rögtön kezdjük meg az újjáélesztést.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!