Nyitókép: Shutterstock

 

Mindenkinek joga van arra, hogy úgy töltse az év utolsó napját, ahogyan szeretné. Jolana Kusá, a Mentálhigiénés Szövetség pszichoterapeutája szerint teljesen normális, ha valaki nem akar szórakozni szilveszter napján.

 

„Biztosíthatjuk arról, teljesen normális, ha valakinek nincs kedve úgy viselkedni mint a többieknek, még akkor is, ha szilveszteri buliról van szó. Probléma akkor adódhat, ha a közeli rokonok vagy barátok arra számítanak, hogy együtt fogunk velük ünnepelni és szórakozni”

 

– mondta Kusá.

 hirdetes_810x300  

 

A pszichoterapeuta szerint az az embere is teljesen normális, aki szilveszterkor nem akar szórakozni.

 

„Nem könnyű másnak lenni és eltérni a tömegtől. De annál jobban értékelheti az ember a saját viselkedését és hasznosíthatja a nyugalma és a kiegyensúlyozottsága érdekében”

 

– kommentálta Kusá.

 

A szakember szerint akkor szükséges megbeszélni a problémát, ha valakit nyugtalanít, esetleg kiközösítettnek és fogyatékosnak érzi magát amiatt, hogy nincs kedve szórakozni.

 

„Amennyiben csak az miatt aggódunk, hogy mit gondolnak mások, mi viszont kényelmesen érezzük magunkat, akkor hagyjuk rájuk ezt a problémát, mi pedig arról elmélkedjünk, hogy miként fogjuk befejezni ezt az évet”

 

– javasolta.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!