Nyitókép: Budapest, 2019. június 11., A balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsolt kapitányi hídja, miután kiemelték a Dunából a Margit hídnál 2019. június 11-én. A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenhárom áldozat, köztük a Hableány matrózának holttestét találták meg és azonosították. MTI/Mohai Balázs

 

Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.

 

Rab Ferenc elmondta: a másodfokú bíróság megszüntette a kapitány letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Ez azt jelenti, hogy a lakást nem hagyhatja el, csak engedéllyel, és nyomkövető eszközt kell viselnie.

 

A szóvivő hozzátette: ez a döntés az „eddig is képviselt szakmai álláspontjukkal ellentétes, jelenleg azonban az ügyészség az eljárási eszköztárát kimerítette”.

 hirdetes_810x300  

 

2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

 

A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság legutóbb tavaly decemberben helyezte ismét letartóztatásba a kapitányt. Akkor a döntést azzal indokolták, hogy ha a vádlott Ukrajnába szökne, országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!