Nyitókép forrása: sme.sk

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pellegrini szexuális irányultságát firtató kérdések miatt csak cenzúrázva engedte megjelenni a Plus 7 dní kiadója a kormányfővel készített interjút. A Plus 7 dní a News and Media Holding tulajdonában van, ami teljes egészében a PENTA befektetőcsoport érdekeltségébe tartozik.

 

A cikk megírása, majd későbbi cenzúrált közlése miatt a lap főszerkesztője, Katarína Šelestiaková felmondott, állítólag a szerkesztőség további tagjai is otthagynák munkahelyüket. A Denník N megkérdezte az ügy kapcsán a PENTÁ-t és Pellegrinit is.

 

A News an Media Holding válaszában kijelentette, hogy nem ért egyet azzal, hogy a kormányfő nemi irányultságát firtassák egy interjú kapcsán. Azt is kifogásolta, hogy a lap minden releváns párt listavezetőjével készített interjút, Pellegrinin kívül senki sem kapta meg az ominózus kérdést. Egyúttal hozzátette, hogy a nemi irányultság egyébként sem tükrözi az adott jelölt politikai és vezetői képességeit. (Mindenesetre elég sok követ megmozgattak, hogy a jelentéktelennek tartott kérdés ne kerüljön nyilvánosságra.)

 hirdetes_810x300  

 

Pellegrini is válaszolt a Denník N-nek. Állítása szerint nem a kérdés, hanem annak felvezetője miatt akarta kivenni a vonatkozó részt az interjúból. A kérdező ugyanis a Zomri szatirikus politikai oldalon megjelent bejegyzéseket felemlegetve jutott el a kérdéshez. Pellegrini azt állítja, nem akart reklámot csinálni (az egyébként egyértelműen ellenzéki érzelmű) Zomrinak az interjúban. Hozzátette, hogy az interjú autorizációja nem az ő, hanem sajtóosztályának feladata.

 

Érdemes azonban újra felidézni a főszerkesztő szavait, aki utolsó, a Plus 7 deň-ben közölt cikkében elég egyértelműen utalt rá, hogy egy olyan párt vezetőjének, amely elutasítja az LGBT-jogokat, és előszeretettel használ fel ilyen témákat politikai célokra, egy ilyen kérdésre gond nélkül kellett volna válaszolnia.

 

Pellegrini nemi irányultságáról kérdeztek, a PENTA cenzúráztatta az interjút

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!