Nyitókép forrása: pestisracok.hu

 

Az úgynevezett bölcsek tanácsának nem sikerült megoldani azt a konfliktust, amely már hosszú hónapok óta zajlik a Fidesz és az Európai Néppárt között – mondta Deák Dániel, a  XXI. Század Intézet vezető elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Az elemző elmondta, a háromtagú testületet – amelynek tagja Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke, Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke – annyira különböző álláspontra jutott, hogy patthelyzet állt elő.

 

„Tehát egyfajta zsákutca volt ez a bölcsek tanácsa, ráadásul az is nagyon jól látszik, hogy (…) a magyar-német kapcsolatok javulásának köszönhetően az Európai Néppárton belül is csillapodott a helyzet” – fogalmazott, hozzátéve, míg tavaly még „éles üzengetések” voltak, követelték a Fidesz kizárását, és úgy tűnt, hogy véget ér a két párt kapcsolata, most sokkal inkább egy enyhébb konfliktushelyzetet lehet látni.

 hirdetes_810x300  

 

Közölte: Orbán Viktor miniszterelnök nem a konfliktust akarja elmélyíteni, hanem azt szeretné, hogy a néppárt egy új irányt vegyen és megerősödjön.

 

Hozzátette, az adatok rávilágítanak arra, hogy a néppárt komoly bajban van: kevesebb miniszterelnököt ad és a képviselői száma is csökkent az Európai Parlamentben.

 

Az a gyengülés valószínűleg oda vezethető vissza, hogy a néppárt eltávolodott az eredeti értékeitől – vélte Deák Dániel.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!