Nyitókép: archív

 

Magyar nyelvű vasárnapi szentmiseközvetítés is lesz Szlovákiában a rendkívüli helyzet idején

 

A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, a számos különféle kezdeményezés mellett a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt harmadik vasárnapján a szentmisét – tájékoztatta a Körképet Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkiatyája.

 

A rádió vezetősége a szlovák és magyar hívek lelki igényeit is figyelembe véve reggel nyolckor magyar nyelven, kilenc órai kezdettel pedig szlovák nyelven fog római katolikus szertartású szentmiséket közvetíteni élő adásban a pozsonyi papi szeminárium és hittudományi kar Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnájából.

 hirdetes_400x285  

 

A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével. A szentmisét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora fogja celebrálni. A pozsonyi magyar lelkipásztor felhívta a hívek figyelmét arra, hogy „a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban“.

 

 

Bővebb információkat a nagyböjti programokról illetve a mise énekrendjéről és az olvasmányok szövegeiről a pozsonyikatolikusok.sk honlapon találnak.

 

A március 15-i megemlékezés a pozsonyi Medikus-kertben a Petőfi-szobornál, valamint a március 21-i teológiai magyar Szabadegyetem pozsonyi előadásai az illetékes szervezők közleménye értelmében elmaradnak.

 

Szabadtéri szentmise a nemzeti kegyhelyen

 

További egyházi tájékoztató, hogy március 15-től a járvány miatt a vasárnapi szentmiséket szabadtéren tartják Mátraverebély-Szentkúton.

 

„A mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen a vasárnapi miséket a koronavírus járvány miatt már most a szabadtéren tartják. Kérik a résztvevőket, hogy a 9.00-kor és a 11.00-kor kezdődő szentmisékre az időjárásnak megfelelően öltözzenek!“

 

Evangélikusok

 

Nagy Olivér evangélikus lelkész a fennálló helyzetre, ill. az istentiszteleti alkalmak felfüggesztésére való tekintettel a Magyarországi Evangélikus Egyház által készített, vasárnapi rádiós istentisztelet időpontjáról szóló alábbi tájékoztatást küldte a Körkép.sk szerkesztőségének:

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!