Gedeon, Johanna
  • HUF: 357.43
  • USD: 1.12
  • 6 °C
  • 19 °C
Mindennapjaink

Csáky Károly: A nagy világjárványok következményei tájainkon

A hívő ember - fohászkodva az ő Istenéhez is - a legkilátástalanabb helyzetekben is tudott bizakodni

Nyitókép: Piéta a temetőben. Csáky Károly felv. 2009

 

Mostanában, a legújabb világjárvány idejében igen sok cikk, híradás jelenik meg sajtónkban. Tudnunk kell azonban, hogy a néptömegeket tizedelő betegségek nem új keletűek, hisz évszázadokkal ezelőtt is fel-felütötték a fejüket. De a harcot valahány ilyen csapás után is tovább kellett vívni. A hívő ember – fohászkodva az ő Istenéhez is – a legkilátástalanabb helyzetekben is tudott bizakodni; képes volt felemelkedni és talpra állni, újabb generációknak életet adni. Így volt ez vidékünkön is.

 

A XIX. századi Magyarországon s az akkori Európában, sőt más kontinenseken is, a betegségek közül a pestis után a kolera volt a legsúlyosabb, a legpusztítóbb és legrettegettebb fertőző járványos kór. Csak Magyarországon egymillió embert ölt meg. Néhány napos lappangás után a beteget megállíthatatlan hányás és hasmenés kínozta, mígnem az ember rövid időn belül végzetesen kiszáradt, eszméletét vesztette és meghalt. Összesen hét ilyen nagy világjárvány tört ki a XIX. században, ebből öt érintette a Kárpát-medencét, beleértve Magyarországot is. Közülük három volt a nagyobb méretű, s az első, az 1831-es volt a legszörnyűbb.

 

Éhinség Hont megyében

 

A XIX. század harmincas esztendeje a nagy éhínség éve volt Hont megyében is. Tizennégy év alatt másodszor ütötte fel a fejét az ilyen állapot errefelé. Az 1831-es esztendő némileg enyhíthette volna a nagy veszteséget, ám ekkor meg igen szomorú lett az aratás, mert az éhhaláltól megmenekült embereket a kolera tizedelte.

 

Ipolyhídvég történetét kutatva megvizsgáltam Drégelypalánki Plébánia halotti anyakönyveinek kolerával kapcsolatos adatait. Az alábbiakban ezekről szeretnénk néhány szót ejteni. Az anyakönyvezést ekkor Jánoska János plébános végezte, s az ide tartozó filiális községek közt volt Hont, Ipolyvece és Ipolyhídvég (akkor még Hidvég) is.

 

Koleraáldozatok

 

A négy település koleraáldozatainak száma 154 főt tett ki. Ezek augusztus elseje és október tizenegyedike közt hunytak el. A legtöbben, kilencen szeptember 7-én haltak meg. Ipolyhídvégen 1831. augusztus 8-án halt meg kolerában az első lakos, a hatvanéves özv. Sinka Mihály zsellér. Őt közel egy hét múlva, augusztus 15-én a követték a többiek. De volt halott 16-án, 18-án, 19-én is.

 

Kép: A központi temetőkereszt korpusza, melyet már a nagy járványok idejében is láthattak a helybeliek.Csáky Károly felvétele

 

Két nap múlva pedig már többen is életüket vesztették, akárcsak 22-én, vagy a rá következő napon, amikor hárman hunytak el. Augusztus 27-én még tovább emelkedett a halottak száma, de nem maradtak elhunytak nélkül a következő augusztusi napok sem. A hó utolsó napján pedig hat halálesetet anyakönyveztek. Ilyen volt hát az augusztus Hídvégen: 27 embert vitt el a kolera, s akkor még nem említettük a más betegségekben elhunytakat. Minden napra esett hát néhány temetés a községben.

 

A tragédia tovább folytatódott szeptemberben is. Már az első nap meghalt a 25 éves fiatal jobbágy, Zábrády János. Őt nyomban másnap ketten követték, s a következő napokban szintén kettesével szedte áldozatait a kolera.  Szeptember kilencedikén négy hídvégi halt meg. A hídvégi koleraáldozatok száma végül 41-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy a település akkori lakosságának körülbelül az 5 százaléka, közel minden huszadik ember pusztult el augusztus 9-től október harmadikáig a ragályos kórban.

 

Az 1848-49-es kolerajárvány

 

A következő nagy kolerajárvány 1848-49-ben érte el Magyarországot, és egyes állítások szerint több áldozata volt, mint a forradalomnak és a szabadságharcnak. A járvány 1848 nyarán ütötte fel a fejét Erdélyben, majd a Tisza vidékén jelentkezett; októberben pedig elérte a fővárost és a Felvidéket is. Amint a megvizsgált anyakönyvekből kiderül, a drégelypalánki plébánia területén ez most nem volt olyan pusztító, mint az előző. Szent György havában ütötte fel a fejét errefelé, április 19-én hunyt el az első beteg Ipolyvecén.

 

Aztán májusban szinte naponta meghalt egy-egy személy, főleg a Hídvégen kívüli három községben: Drégelypalánkon, Honton és Ipolyvecén. Szórványosan még júniusban, júliusban és augusztusban is előfordult egy-egy haláleset; az utolsó beteg aug. 23-án hunyt el Drégelypalánkon. Az áldozatok száma összesen 34 volt. Hídvég volt ekkor e tekintetben a legszerencsésebb, mindössze ketten haltak meg: a 38 éves Lezsák József (Polovka Mária férje) csizmadia és Szurovi György.

 

Az utolsó nagy koleravész

 

És lássuk most a harmadik koleravész következményeit. Az utolsó nagy járvány 1872 márciusában jelent meg Máramarosban, 1873 szeptemberének közepén pedig már országszerte szedte áldozatait. A mi vidékünkön ennél előbb ütötte fel a fejét: a drégelypalánki plébánia körzetében május 13-tól szeptember 18-ig tartott, 75 áldozatot követelve. A legtöbb halott augusztusban volt, ekkor 52-en hunytak el a négy községben.

 

Hídvégen az utolsó koleravész 1873. május 13-án kezdődött, és szeptember 13-áig tartott. Az elsőnél mérsékeltebb, a másodiknál nagyobb pusztítást végzett: összesen tizenketten haltak meg. Sajnos, elsősorban a fiatalokat vitte el: az elhunytak átlagéletkora 22,5 év volt.

 

Csáky Károly

  •  
    22
    Megosztás
  • 22
  •  
  •  
  •  
  •  
Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket