Nyitókép: 24.hu

 

Elérkeztünk az emberiség megváltásának ünnepéhez. A hívek ilyenkor templomba látogatnak, hogy imádkozva közösen üljék meg a húsvét előtti napokat, a Szent Háromnapot majd a Húsvétvasárnapot és a hétfőt.

 

Idén, a veszélyhelyzetre (koronavírus-járvány terjedése) való tekintettel erre nem kerülhet sor, hiszen a Szlovák Püspökkari Konferencia döntése értelmében nyilvános szentmisék, szertartások nem tarthatóak. Ennek okán az adott lelkiatyák, médiumegységek közvetítéseket biztosítanak. Ennek összefoglalóját közöljük a Körképen:

 

 hirdetes_810x300  

Cikkünket frissítjük.

 

Közösségi oldalak

 

A Pozsonyi katolikusok FB-oldalán Molnár Tamás atya április 9-én Nagycsütörtökön 19.30-tól mutat be szentmisét, majd 22.00 órakor nagycsütörtöki virrasztó imaóra lesz. A nagypénteki szertartás 17.00 órakor kezdődik.

 

Bős város FB-oldalán a következőképpen ünneplik a Szent Háromnapot. Április 9-én, Nagycsütörtökön 17.30-tól, majd április 10-én, Nagypénteken 17.30-tól ünneplik és április 11-én pedg 19.30-tól húsvéti vigília lesz. A húsvétvasárnapi szentmisét Parák László esperes-plébános 11.00 órától mutatja be.

 

A Dunaszerdahelyi oldalon a nagycsütörtöki és a nagypénteki szertartásokat 17.00 órától mutatják be, majd a húsvéti vigíliát szintén 17.00 órától közvetítik. Húsvétvasárnap 10.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise.

 

Továbbiak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rádió 

A felvidéki Mária Rádióban április 9-én, azaz Nagycsütörtökön 15.00 órakor kezdődik szentmise, majd Nagypénteken 14.00 órakor. A húsvéti vigíliát április 11-én, szombaton 20.00 órától hallhatják a hívek. Húsvétvasárnapi szentmisét is ad a rádió, méghozzá 14.00 órától.

 

 

A Magyar Katolikus Rádióban naponta 7.00 órától adnak szentmisét, majd húsvétvasárnap 10.00 órai kezdettel.

 

A Kossuth Rádióban szintén húsvétvasárnap lesz szentmise, méghozzá 10.00 órától, amit az előbb említett Magyar Katolikus Rádió is közvetít.

 

Televízió

 

A Duna TV műsorszámra tűzte a húsvétvasárnapi szentmisét, amit április 12-én 11.00 órától közvetít Budapestről. Ezt a Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása mutatja be.

 

 

Szlovákia főhigiénikusának, Ján Mikas óvintézkedései szerint a hívek ugyan továbbra se mehetnek szentmisékre, viszont a lelkiatyák bemutathatják és a média valamelyik formájának segítségével eljuttathatják azokat a hívekhez.  Továbbá a templomok az említett szertartásokat, szentmiséket megelőző időben nyitva tarthatnak, legalábbis az előcsarnokok, hogy a hívek ott lelki nyugalomra leljenek, imádkozzanak. Ehhez viszont néhány előírást be kell tartani: védőmaszk, kesztyű viselete; ha két idegen tartózkodik ott, be kell tartan a 2 méter távolságot; az adott helyen gyakori fertőtlenítés elvégzése.

 

Ján Mikas kijelentése szerint, elkerülhetetlen, hogy a hívek felelősségteljesen álljanak a jelenleg kialakult szituációhoz, hogy a járványterjedést fékezni tudjuk.

 

Laky Erzsébet

Forrás: Duna TV/magyarkurir.hu/Bős város FB-oldala/Dunaszerdahelyi FB-oldal/Felvidéki Mária Rádió FB-oldala/Magyar Katolikus Rádió/tbsk.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.