Nyitókép: origo.hu

 

Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem „rabszolgamunkát” szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.

 

A vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában pénteken bemutatott misén Ferenc pápa a dolgozókért imádkozott annak érdekében, hogy „senki se maradjon munka nélkül, és mindenki igazságos bérezésben részesüljön, anélkül, hogy le kellene mondania a munka méltóságáról és a pihenés szépségéről”.

 

Az egyházfő az ember hivatásának nevezte a munkavégzést, amellyel alkotni képes, valamint fenntarthatja családját is. „Az ember alkotó és munkájával alkot (..) jót és szépet” – mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy a munka ezzel együtt az embernek méltóságot is ad.

 hirdetes_400x285  

 

Egy munka és bevétel nélkül maradt családapa példáját idézte, aki a szegénykonyhán azt mondta, nem kenyeret kér, hanem lehetőséget arra, hogy maga keresse meg ugyanezt.

 

„A munka méltósága sajnos el van taposva (…) ma is sokan rabszolgaként dolgoznak, akiktől elvették a munka szabadságát” – jelentette ki Ferenc pápa, azokra utalva, akik „a túlélésért dolgoznak, kényszermunkát végeznek, igazságtalan körülmények között, rosszul vannak fizetve”. A pápa a napi munkából élőket említette, akiket „minimális bérért nem nyolc, hanem tizenkettő, akár napi tizennégy órán át dolgoztatsz” – fordult egy képzeletbeli munkaadóhoz. A társadalombiztosítás és nyugdíj nélküli bejárónőket is említette.

 

„Ez nemcsak Ázsiában történik így, hanem itt, hozzánk közel is” – hangoztatta. Úgy vélte, a mai munka világa „diktátor – rabszolga” kapcsolatra süllyedhet.

 

Ellenpéldaként azokat a vállalkozókat hozta fel, akik dolgozóikról gyermekként gondoskodnak. Akik úgy gondolják, hogy ha valakit elbocsátanak, az olyan mintha saját magukkal tennék ugyanezt.

Ferenc pápa azt kérte a munkások védőszentjeként tisztelt Szent Józseftől, „segítsen küzdeni a munka méltóságáért, azért, hogy mindenkinek legyen munkája, és méltóságteljes legyen. Ne rabszolgamunka”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!