A koronavírus-járvány terjedése jelentős megpróbáltatások elé állítja az embereket. Főleg azokat, akik az első vonalban harcolnak a vírussal, valamint a fertőzés veszélyének kitett személyek. Legyen szó egészségügyi dolgozóról, elárusítóról, rendőrről, katonáról, tűzoltóról, hivatalnokról, kamionsofőrről, áruszállítóról, postásról, takarítónőről, gyártósoron dolgozóról vagy önkéntesről. Nekik nem volt lehetőségük az egészségmegőrzés miatt a munka felfüggesztésére. Ottho sem maradhattak, mindvégig dolgoztak és dolgoznak.

 

 

Az emberek törekednek a hétköznapi hősök iránti hála kifejezésére áldozatos munkájukért. Többen csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, mely során myilvánosan fejezik ki elismerésüket.

 

 

A Dunaszerdahelyi járásban egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, miszerint a köszönetet az ablakba, kapura kihelyezett szívvel fejezik ki.

 

Körbejártuk a településeket, s több helyen is láttuk a köszönet szimbólumát. Csiliznyárad községben például közterületen helyezték el a nyáradiak látványos köszönetét. Az ablakokban, kapukon kihelyezett szívek megtalálhatóak Bősön, Balonyon, Csilizpatason, Csilizradványon, Dunaszerdahelyen és Nyárasdon is,

 

 hirdetes_810x300  

 

A köszönet kifejezésének további megnyilvánulási formája az interneten keringő köszöntő szavak, dalok. Esténként a hála jeléül szól a taps is az ablakokból, balkonokról. Többek között Nyárasd Község Önkormányzatának szervezésében is sor került ilyenre, méghozzá a hangosbemondóban lejátszott dal, a közösségi taps és egy köszönet-gondolatsor elhangzásával.

 

 

Köszönetet hallani az üzletben, olykor orvosnál vagy telefonban, esetleg elektornikus receptíratás közben.

 

 

Köszönet illeti mindazokat, akik értünk tevékenykednek, egyrészt az egészségünk megőrzéséért, másrészt a veszélyhelyzetet érzékelésének csökkentése érdekében.

 

További képeink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet
További ajánlott írások:
https://korkep.sk/cikkek/esemenyek/2020/03/25/napjaink-hoseinek-mondanak-koszonetet-nyarasdon/

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.