Nyitókép: körkép.sk/KL

 

Az Igor Matovič szlovák kormányfő által hétfőn prezentált korlátozás-enyhítések alapján szerdától, május 6-tól bizonyos korlátok között lehet már esküvőket, istentiszteleteket, szentmiséket is tartani a templomokban.

 

Habár a Közegészségügyi Hivatal csak kedd délutánra/szerda délelőttre ígéri az enyhítések mellé bevezetett szigorítások (pl. sűrűbb fertőtlenítés, egyének közti távolság betartása, stb.) listáját, vagy épp a kitételek pontosabb megfogalmazását, annyit már most is elárultak, hogy

 

május 6-tól részt lehet venni istentiszteleteken, szentmiséken – a hívők korösszetételére való tekintet nélkül

 

 hirdetes_400x285  

“Most látszik meg igazán, hogy mennyire hálásnak kell lenni minden kis közösségért, minden kis gyülekezetért is”

 

A Közegészségügyi Hivatal valószínűleg csupán ajánlást fog megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a nyugdíjasok számára lehetőség szerint tartsanak külön istentiszteletet/szentmisét az egyházak.

 

„Az istentiszteletek/szentmisék a járványellenes intézkedésekkel összhangban fogják tartani (minden második padba lehet leülni két méteres távolság betartásával, szentáldozás kézbevétele, nem a szájba, és hasonlók)”

 

fogalmaz a Közegészségügyi Hivatal előzetesen.

 

Koronanyitás Szlovákiában. Matovič: Szerdától megnyitnak a teraszok, templomok és a fodrászatok (Íme a részletek)

 

A kormányfő sajtótájékoztatóján előre bocsájtotta, hogy a templomban is kötelező lesz a maszk viselése, belépéskor a kéz fertőtlenítése. A megszokott kézfogások továbbra is elmaradnak. Matovič szeretné, ha egyelőre rövidebbek lennének az egyházi alkalmak, legalább a felével.

 

A korábbi hírekkel ellentétben a templomokban nem kell betartani a 25 m2/fő-s létszámot, de a padokban ki lesz jelölve, hogy hova lehet ülni – ezzel így is korlátozni fogják a szentmiséken/istentiszteleteken résztvevők számát.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.