Nyitókép forrása: hirado.hu

 

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint az Európai Bizottság (EB) nem érzi saját felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön.

 

Vasárnap az M1 aktuális csatornán a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésével kapcsolatban elhangzott, hogy több tízezer aláírás hiúsulhatott meg, amikor az őshonos nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezés aláírásgyűjtő oldala leállt.

 

Párkányi Eszter a műsorban azt mondta, hogy a bizottság technikai hibára adott reakciója megmutatja majd, mit gondolnak a kezdeményezésről, az EB ugyanis eddig egyetlen európai polgári kezdeményezés esetében sem nyújtott be jogszabályalkotási javaslatot.

 hirdetes_400x285  

 

Ez azt mutatja, hogy az Európai Unióban mindenféle „kreált” kisebbséggel foglalkoznak, de a valódiakkal, a vallási és a nemzeti kisebbségekkel nem, mert az szerintük belügy – tette hozzá.

 

Az elemző bízik benne, hogy az eset miatt belső vizsgálat indul az Európai Bizottságnál és a honlap kezelőinél, valamint hogy a bizottság korrigálja majd a hibáját.

 

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és csütörtökig egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.