Nyitókép: Körkép.sk

 

Trianonra emlékezik a Kárpát-medence magyarsága. A népek szabadsága nevében meghozott, de épp ezt az elvet sárba tipró békeszerződés századik évfordulóján érdemes egy pillantást vetni a korabeli sajtóra is. Nem csak azért, hogy emlékezzünk, és nem azért, hogy feltépjük a sebeket és indulatokat gerjesszünk.

 

Összeállításunkba korabeli magyar újságok cikkeit válogattuk össze a Hungaricana digitális gyűjteménye segítségével.

 

1920. május. 27. – Délmagyarország (Szeged)

 

 hirdetes_810x300  

A magyar béke aláírása

 

Rendkívüli kiadásunk is hírül adta, hogy a magyar kormány a külső viszonyok kényszerítő hatása alatt, minden oldalról gondosan mérlegelve az eshetőségeket, elhatározta, hogy tiltakozó szavának felemelése mellett aláírja a békeszerződést. (…) Egy újságíró felkereste Apponyit, aki a következőket mondotta a kormánynak a négyes tanácshoz intézett jegyzéke felől:

 

„Bölcsebb dolog az áramlatba beilleszkedni, mint rideg magatartással a közhangulatot magunk ellen zúdítani, vabankot játszani. Összehasonlítva a kilátásokat, melyeket ez útnak követése számunkra nyit a másik út követésével járó iszonyatos kockázattal, meggyőződéssel vallom, hogy a kormány helyesen és felelőssége tudatában határozott (…)”

 

1920. június 5. – Békés (politikai, társadalmi és közgazdászati lap)

 

Országtemető béke

 

Szomorú pénteki nap volt a tegnapi. Nem azért, mintha azt hinnők, hogy azok a békefeltételek, melyeket aláirtunk, tartósan érvényesülni fognak. De azért szomorú, hogy a pillanatnyi helyzetünk olyan, hogy nem lökhetjük el azt a tollat, melyet odanyújtanak, hogy írjuk alá a világtörténelem legerőszakosabb és legnevetségesebb békeszerződését, nem téphetjük millió darabra azt a bután türelmes papirost, melyre ellenségeink oktalan és erőszakos képtelenségeiket felírták. (…)

 

Június 4. a magyar történelem egy újabb szomorú és mély fájdalommal telített gyásznapja. Méltán sorakozik Mohi, Mohács, Világos és október 6-a mellé. A béke aláírásának örökké bánatos napja Gyulán külsőleg is lehangoló, ködös borulatos volt. A templomokban délelőtt 10 órakor egybegyűlt a nép minden osztálya, megható mély levertséggel, a harangok szomorúan kongatták a napot elfogó hírt, hogy ma van az országtemető béke aláírásának ítéletnapja. De Mohács után jött Budavár visszafoglalása, a végvárak fel- szabadulása, — 1849-re és október 6-ra jött 1868, — és most is fog jönni egy új dátum, egy új napfényes nap, mert az ezeréves nemzetet örökre eltemetni nem lehet, a koporsóból kitör és eget kér.

 

1920. június 5. – Tolnamegyei újság (keresztény politikai és társadalmi hetilap)

 

„…Hajdan erős magyar!”

 

„Nem látod Árpád vére miként fajul? Nem látod a boszus egeknek ostorait nyomorult hazádon?” – Majdnem egy évszázad után is annyira ráillenek ezek a klasszikus sorok a mai szomorú állapotokra, mintha csak most írta volna őket a költő. A dicsőséges ezer év alatt tatár, török, labancdúlás közepette sohasem volt hazánk sorsa gyászosabb, mint ezekben a történelmi órákban, mikor mindenki összefogott ellenünk, és hatalmas világbirodalmak garantálják, hogy országunk legnagyobb része műveletlen, vad, balkáni hordák martaléka legyen, és hogy három és fél milliónyi mindig szabad magyar idegen járomba, erkölcstelen elnyomás alá kerüljön.

 

És e gyötrelmes napokon, midőn sorsunkat a saját magunk szerződéses aláírásával kell változtathatatlannak elismerni, mit csinál a nemzet? Veszekszik, egymást falja, marja a magyar, akárcsak a mohácsi vész után, amikor pártoskodó eleinknek nyakára nőtt az évszázados elnyomás (…).

 

1920. június 5. – Esztergom és vidéke (Esztergom vármegye hivatalos lapja)

 

Néma ország

 

Mélységes, halálos csend szállott a megcsonkított Magyarországra. Megszűnt az ország szíve dobogni, keze munkálkodni, tüdeje lélegzeni, s így tiltakozik némán a békeszerződésnek elnevezett hadizenet igazságtalanságai ellen. Amíg ezt a papirost idegen földön aláírják, addig mi idehaza némán tüntetünk, és azt hisszük, hogy néma szavunk el fog jutni a legfőbb tanács termeibe is és részvétre fogja hangolni ellenségeinket. Tévedés! (…)

 

1920. június 5. – Halasi Újság (Kiskunhalas)

 

Consumatum est

 

A kereszten vértanúi háláit halt isteni Megvá’tó összes fájdalmait átérezve, a magyar nemzet lehajtja a fejét.

 

Consumatum est . . . Beteljesedett . . .

 

Június negyedikén, egy erős lelkű és acél szívű magyar keze, aláírta azt a békét, amely méhében viseli az új háborút. Erős volt annak a magyarnak a lelke, hogy el nem borult, acélból volt a szíve, hogy meg nem repedt, abban a pillanatban.

 

Ne hintsünk hamut a fejünkre, ne gyászoljunk. A vezeklés, a mea culpa nem segít mi rajtunk. Emlékeztessük a világot június negyedikére. Ez a dátum még felrobbantja Európát. Junius negyedikén helyezték el ellenségeink azt a pokolgépet, amely őket — sokkal hamarább, mint gondoljak — a levegőbe röpíti. (…)

 

1920. június 5. Pápai Hírlap

 

A magyar nemzet nagypéntekje

 

 

Péntek van ma. Nagypéntekje, ezer esztendős létében legvalódibb, leggyászosabb nagypéntekje a magyar nemzetnek. Ártatlanul, mint a Megváltó, nem latrok között, hanem latrok által ma feszíttetik a keresztfára. Sokáig ácsolták a keresztfát, de végre elkészült, nehéz stációi voltak a nemzet kálváriájának, de végre elérkezett a legnehezebbhez, a világ hatalmasai, álnokul mosolygó, kezüket mosó Pilátusok befejezték művüket, amin tanácsot ültek, minden, de minden elmúlott immár s mint az Isten fiáé, a magyar sorsa is — elvégeztetett.

 

Elvégeztetett! Érzitek-e ennek a szónak megrendítő súlyát, annak a tragikumnak mélységes gyászát, amely a mai napon lelketeket kell hogy eltöltse. Az első nagypéntek óta, midőn az emberiség bűneiért szenvedett kínokat és halt meg a keresztfán Ő, aki eljött: megváltásunkra, nem, soha nem volt ennél szomorúbb, soha nem volt ennél kegyetlenebb, nem volt ennél irgalmatlanabb nagypéntek a földön.

 

Igen. Úgy áll írva, úgy él öröktől a szívekben: megfeszíttetett, meghala és eltemettetett. De harmadnapon feltámadott. Feltámadott, hogy ne haljon meg többé soha, hogy dicsősége örök legyen, mint örök a lélek, mely volt a teremtés előtt és lesz akkor is, midőn nem lesznek többé teremtettek, mert megmarad minden időkben.

 

Várjuk mi is, rendülettel, hittel, nem csüggedő reménnyel várjuk mi is a harmadnap hajnalát. (…)Gyászolja azért lelkünk nagypéntek gyászát, ne átalljunk keseregni, amiért ennek így kellett történnie, de a feltámadás szilárd hitével tűzzük ki szívünk fölé az édes reménység soha nem hervadó, öröküde zöldjét!

 

Válogatta: Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.