Nyitókép: trnava-vuc.sk

 

Bár a járványügyi helyzetre való tekintettel meghozott intézkedések szerint június 22-től a középiskolák is fogadhatják diákjaikat, a Nagyszombat megyei fenntartású középiskolák csak a tanév utolsó két napján nyitnak ki.

 

A megye kommunikációs osztályának közlése szerint ekkor is csak 4-4 órára lesznek elérhetők az érintett iskolák, és csak a tanév lezárásának céljából.

 

„Ebből kifolyólag nem működnek majd az iskolai étkezdék és a kollégiumok. A diákok megkapják bizonyítványaikat és kicserélt tankönyveiket, szakiskolák esetén a munkaeszközöket is”

 

 hirdetes_810x300  

A megyei fenntartású középiskolák igazgatóinak javasolják csak az egyszerűbb tanévzárás céljából kinyitni az iskolákat – közölte Jozef Viskupič megyeelnök, aki azt is elmondta, hogy néhány iskolában már megkezdték a karbantartási munkálatokat, valamint a következő tanévre való felkészülést.

 

A nagyobb létszámú iskolák esetében egyénileg kezelik a helyzetet. A diákok és szülők minden iskolától konkrét információkat és instrukciókat kapnak.

 

trnava-vuc.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!