László
  • HUF: 346.03
  • USD: 1.18
  • 23 °C
  • 34 °C
Mindennapjaink

Koronavírus – Az EP a polgári kezdeményezések határidejének meghosszabbítása mellett döntött

Ebbe a kategóriába tartozik a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés is

Nyitókép: szekelyfold.ma

 

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot – közölte az uniós parlament pénteken.

 

Hirdetés(x)

A 653 szavazattal, tíz ellenszavazat és két tartózkodás mellett jóváhagyott javaslat szerint hat hónappal hosszabbodna meg a gyűjtési időszak azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében a támogató nyilatkozatok gyűjtése 2020. március 11-én már folyamatban volt.

 

Ebbe a kategóriába tartozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezés is. A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

 

Az elfogadott javaslat értelmében a tagállamok kérhetik az ellenőrzési és igazolási szakasz meghosszabbítását egytől három hónapig terjedő időszakkal, ha egyébként nem tudnák időben elvégezni a feladatot. Az uniós intézmények elhalaszthatják a polgári kezdeményezés szervezőivel szükséges találkozókat és a nyilvános meghallgatásokat. Ezekre akkor kerül majd sor, amikor az közegészségügyi helyzet megengedi.

 

A javaslat fenntartja a gyűjtési időszak meghosszabbításának a lehetőségét arra az esetre, ha a közegészségügyi helyzet nem normalizálódik idén szeptember 11-ig, vagy ismét kijárási tilalmat vezetnek be. A hosszabbítások időtartama esetenként három hónap, de a gyűjtésre összesen legfeljebb 24 hónap állhat rendelkezésre.

Az eredeti javaslathoz képest az EP úgy könnyítené a további nehézségek esetére fenntartott intézkedések életbe léptetésének feltételeit, hogy azok jóváhagyásához az eredetileg előírt tagállami többség, vagy az unió lakosságának legalább 35 százalékát képviselő tagállam helyett a tagállamok negyedét írja elő. A képviselők azt is megengednék, hogy a polgári kezdeményezések szervezői videókonferenciák keretében vehessenek részt a meghallgatásokon vagy a találkozókon.

 

Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője, a javaslat jelentéstevőjeként azt mondta, az EP-nek mindent meg kell tennie azért, hogy a részvételi demokrácia legfontosabb uniós eszköze minél hamarabb egyértelmű szabályok mellett és a régi hatékonysággal visszatérjen a rendes kerékvágásba.

 

“A polgárok részvétele elengedhetetlen az unió megerősítéséhez” – fogalmazott a képviselő.

 

A pénteki jóváhagyást követően az Európai Parlament tárgyalást kezd az általa javasolt módosításokról a tagállamokat tömörítő tanáccsal azzal a céllal, hogy a folyamat gyors lezárását követően már júliusban hivatalosan is jóvá lehessen hagyni a hosszabbítást. A tanács június 17-én módosítás nélkül hagyta jóvá a bizottsági álláspontot. Ha a parlament és a tanács megállapodik a hosszabbítás végleges formájáról, akkor a hivatalosan is jóváhagyott ideiglenes intézkedések 2022 végéig maradnak érvényben.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket