Nyitókép: sorea.sk

 

Szlovákia megkérdezett lakosságának 40%-a szeretne idén nyáron kirándulni, a kétharmaduk pedig az országon belül képzeli el az idei üdülést. 

 

Annak ellenére, hogy az utazás terén Európa-szerte oldják fel az óvintézkedéseket, a hazai lakosság átértékelte az idei nyári terveit. Mindez abból a felmérésből derült ki, amit június második felében a Focus ügynökség végzett el 1 009 válaszadó részvételével.

 

 hirdetes_400x285  

A kirándulással kapcsolatos óvatosság nemcsak az úti célra van befolyással, hanem arra is, hogy az emberek mennyit hajlandók kifizetni egy kirándulásra, és mennyit szánnak a zsebpénzre.

 

Szlovákia a kedvenc úti cél

 

 „Az eredmények egyértelműek – elővigyázatosak és felelősségteljesek leszünk. A megkérdezetteknek több mint a harmada (39%) döntött a nyári kirándulás mellett, melynek az úti célja egyöntetűen Szlovákia”

 

– mondta a Focus szociológusa, Martin Slosiarik.

 

 „A korona árnyékában a kirándulók többsége úgy döntött, hogy individuálisan megy kirándulni, tehát az utazási irodák szolgálatának igénybe vétele nélkül, miközben a szálláshely kiválasztását nagyfokú elővigyázatosság övezi“

 

– tette hozzá Slosiarik.

 

A turisztikáé és a hegyi kirándulásé a vezető szerep

 

Egy évvel ezelőtt az emberek fele tervezett nyári kirándulást, közülük a kétharmaduk külföldön, míg több mint a harmaduk utazási irodán keresztül. A jelenlegi helyzet azonban teljes más, mivel az emberek biztonságos, individuális kirándulási lehetőségeket keresnek, elsősorban az országon belül.

 

A hazai polgárok a nyári szünidőt elsősorban turisztikával és hegyi kirándulásokkal szeretnék tölteni (41%). A tavalyi évhez viszonyítva idén a víkendházak és a nyaralók iránt is megnőtt az érdeklődés (33%-ra a tavalyi 13%-hoz képest).

 

Valamivel kisebb az érdeklődés a fürdőhelyek és az aquaparkok iránt (25%), míg az érdeklődés nagyobb mértékű csökkenését a víz melletti kirándulások és a szervezett, városnéző kirándulások produkálják.

 

Külföldi tengerparti kirándulásra a megkérdezettek 76%-a készül. A felmérés szerint ennek az az oka, hogy megemelkedett azoknak az embereknek a száma, akik külföldön a családjukat vagy a rokonaikat szeretnék meglátogatni (16%-ra a tavalyi 6%-kal szemben).

 

Az emberek felelősségteljesen állnak hozzá a kirándulás finanszírozásához

 

Az emberek a koronaválság miatt a kirándulásuk finanszírozásához is óvatosan viszonyulnak.

 

Tavaly a megkérdezett szlovákiai polgárok 58%-a legfeljebb 1 000 eurót szándékozott költeni a nyaralásra, idén a 47%-uk már csak maximum 500 eurót szán a kirándulásra.

 

Míg tavaly az emberek harmada maximum 250 eurót tett félre zsebpénzként a kirándulásra, addig idén a kirándulók 45%-a alacsonyabb kiadásokkal számol.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!