Nyitókép forrása: sme.sk

 

A szlovákiai polgárok több mint fele úgy véli, hogy a művi terhesség megszakításra vonatkozó törvény a jelenlegi formájában megfelelő, és nem kell megváltoztatni – derül ki egy friss felmérésből, melyet a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) és a Focus-ügynökség végzett június 14. és 24. között.

 

A felmérés szerint a megkérdezettek ötöde véli úgy, hogy a jelenlegi abortusz-szabályozás túl szigorú, ezért meg kell könnyíteni a nők számára a beavatkozás elérését. Tizenhét százalékuk szerint pedig épp ellenkezőleg, szigorítani kellene a törvényt. Kilenc százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

 

Ötvenöt százalékuk azt válaszolta, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás megfelelő, és nincs szükség annak módosítására semmilyen irányba. Ezt az álláspontot legnagyobb arányban a 35-54 éves korosztály vallotta magáénak.

 hirdetes_810x300  

 

Érdekes, hogy abortusz kérdésében a nő döntési jogának elsőbbségét a férfiak közel olyan arányban tartják fontosnak, mint a nők.

 

A témában legnagyobb arányban a 18-24 évesek nem akartak véleményt nyilvánítani.

 

Ideológiai megközelítésben a liberálisok ragaszkodnak leginkább a jelenlegi szabályozáshoz (59 százalék), de a konzervatívok többsége is ugyanezen állásponton vannak (52 százalék). A liberálisok 10 és a konzervatívok 27 százaléka örülne a szabályozás szigorításának.

 

Az abortusztörvény jelenlegi formájában való fenntartása mellett leginkább a Za ľudí (75 százalék), a Progresívne Slovensko (68 százalék), az SaS (60 százalék), az OĽANO (59 százalék) szavazói vannak. Az említett pártok között nagyon alacsony a szigorítást követelők aránya (6-13 százalék).

 

A másik oldalon a KDH (37 százalék), az ĽSNS (49 százalék), a Smer (50 százalék) áll, náluk a legalacsonyabb a status quo fenntartásának támogatottsága. A KDH választóinak 47 százaléka, a Smer szavazóinak 28 és az ĽSNS 24 százaléka követel szigorítást.

 

A fenti számokat érdemes annak fényében olvasni, hogy az elmúlt időszakban csak olyan javaslat merült fel a döntéshozók részéről, amit a sajtó „szigorításként” mutatott be, az abortusz megkönnyítését célzó javaslat nem került be a köztudatba. Másrészt, a kérdést sokan a koalíció szakítópróbájaként is látják, így a válaszok mögött adott esetben akár az is meghúzódhat, hogy a válaszadó nem látja értelmét egy ilyen kérdés miatt kivéreztetni a jelenlegi kormányt – a szerk. 

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!