Nyitókép forrása: pravda.sk

 

Branislav Gröhling nem mond hivataláról a diplomamunkája kapcsán felmerült kérdések miatt, de elismerte, hogy ma már jobban írná meg záródolgozatát. Tagadta azt is, hogy az ő kérésére került volna le a diplomamunka online verziója az egyetem honlapjáról.

 

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök után Branislav Gröhling (SaS) oktatási minisztert vette elő a sajtó plagizálás miatt,m majd azzal is megvádolták, hogy Andrej Danko volt SNS-es házelnökhöz hasonlóan megpróbálta titkosítani munkáját.

 

Bár a több újságíró megpróbálta a miniszter szájába adni a szavakat, Gröhling elutasítja azt a vádat, hogy csalással szerezte Mgr. diplomáját. Azt elismerte, hogy az ellenőrző rendszer 31 százalékos (hivatkozás nélküli) egyezést talált más szerzők műveivel, de kitart amellett, hogy az akkori (2007-es) viszonyok között a törvénynek megfelelően írta és védte meg záródolgozatát.

 hirdetes_810x300  

 

Többször hangsúlyozta, hogy az egyetem tíz szemeszterét végigjárta, abszolválta a vizsgákat és az államvizsgát is.

 

„Nem állítom, hogy a diplomamunkák csúcsszuper, de nem tartom helyesnek, hogy a jelenlegi feltételek mellett ítéljék meg a több mint tíz évvel ezelőtt íródott munkát”

 

mondta a miniszter. Hangsúlyozta, hogy az akkori szabályzatok lehetővé tették, hogy diplomamunkája legfeljebb ötven százaléka a bakalármunkájából származzon.

 

A sajtó most amiatt is számon kérte, hogy Boris Kollár plágiumügye idején hirtelen eltűnt az egyetem honlapjáról a diplomamunka online megtekinthető verziója – tizenegy évig elérhető volt.

 

Gröhling elutasította azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint el akarná titkolni diplomamunkáját. Mint mondta, a munka általa kezdeményezett ellenőrzése során kiderült, hogy a licencszerződés nem tette lehetővé a munka online közzétételét, ezért az egyetem törölte onnan, de az egyetemi könyvtárban továbbra is szabadon hozzáférhető.

 

Gröhling arra nem tudott meggyőző választ adni, hogy miért kezdeményezte egyáltalán munkája ellenőriztetését. Azt állította, hogy nem Boris Kollár botránya motiválta:

 

„Ha így lett volna, akkor már Andrej Danko plágiumbotrányakor megteszem”

 

mondta.

 

Nem soökal a sajtótájékoztató után a Páneurópai Főiskola nyilatkozatban közölte, hogy a rektorátus Gröhling diplomamunkáját teljes mértékben megfelelőnek tartja, a médiában közölt információkat félrevezetőnek és „bizonyíthatóan valótlan állításoknak”lája, a munka pedig nincs titkosítva, továbbra is elérhető a PEVŠ Akadémiai Könyvtárában.

 

A főiskola azt is kijelentette, hogy a bakalármunka felhasználásának mértéke Gröhling munkája esetén szintén az iskola akkor hatályos normáival összhangban történt.

 

„A sajtó munkatársai nem tartották lényegesnek, hogy ellentmondásos írásuk közzététele előtt ellenőrizzék az intézmény belső szabályzatának tartalmát”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!