Nyitókép forrása: healthline.com

 

A COIVD-19-ből való felépülés nem nyújt tartós védelmet az újbóli megfertőződéssel szemben azok számára, akiknél a betegség enyhe lefolyással jelentkezett – olvasható New England Journal of Medical hasábjain megjelent tanulmányban. Az értekezés külön óvatosságra int az úgynevezett nyájimmunitás és a vakcinák hatásának tartóssága kapcsán.

 

A tanulmány szerzői kutatásuk során 34, enyhe lefolyással jelentkező COVID-19-vel megfertőződött betegek antitestjeit vizsgálták meg, akik már felépültek. A vizsgált személyek közül csak ketten szorultak korábban lélegeztetőgépre.

 

A kutatók kiderítették, hogy a koronavírus ellen termelődő ellenanyag átlagosan 73 napos felezési idővel folyamatosan csökken a szervezetben, ami gyorsabb ütemű immunitásvesztés, mint a 2002-2003-ban megjelenő SARS vírus esetén.

 hirdetes_810x300  

 

Egyelőre kevés bizonyíték utal arra, hogy az újrafertőződések tömeges méreteket öltenek, és a világ legjobb laborjai lázasan kutatják a vírus ellen tartós védettséget jelentő antitesteket és vakciánt. A most megjelent tanulmány szerint azonban előfordulhat, hogy a vakcinák hatása csak átmeneti azoknál a betegeknél, akiknél a COVIC-19 csak enyhe lefolyású volt.

 

A King’s College London kutatóinak egy nemrég megjelent tanulmánya szintén arra utalt, hogy az emberi szervezetben a koronavírus ellenanyagainak szintje képes olyan szintre süllyedni, hogy három hónappal a fertőződés után már nem is észlelhetők. A test azonban úgynevezett T-sejteket is termel az immunitás megőrzésére, amely hatékonynak bizonyulhat a tartós védelem kialakításában.

 

Bár aligha tekinthető járványügyi szempontból mérvadónak Svédország véleménye az ott történt súlyos mulasztások miatt, az ottani egészségügyi hatóság papíron legalábbis megállapította, hogy a betegségen átesett személyek legalább hat hónapig immunisak lesznek (a fertőződéstől számítva), függetlenül attól, hogy vannak-e antitestjeik, vagy sem. Sőt, azt is kijelentették, hogy a betegségen átesettek nagyobb biztonsággal tartózkodhatnak fokozottan veszélyeztetett csoportok tagjai között, mint más személyek.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!