Nyitókép: reprofoto

 

A rendszerváltást a romániai magyarság szemszögéből bemutató interaktív internetes oldalt indított Elmúlt jelen címmel az erdélyi Eurotrans Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – közölték pénteken a kezdeményezők.

 

A projekt célja bemutatni a rendszerváltást úgy, hogy az 1989-es decemberi napok mellett az eseményeket megelőző időszakot és az utána következő hónapokat is felelevenítik. Közölték, hogy a cím ötlete Lőrincz József politológustól származik, aki egyik könyvében említi, hogy 1989-1990 még nem a múlt, hanem „egy olyan jelen, ami elmúlt”.

 

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint fontos, hogy a romániai magyarok történetét – a tudatos döntéseket és a véletlennek tűnő eseményeket – elmeséljék újra és újra. „Így érthetjük meg minél pontosabban, ami velünk történt, így ismerik és értik meg (…) azok, akik később születtek” – mondta.

 hirdetes_810x300  

 

Az elmultjelen.ro oldal felidézi az időszak legfontosabb történéseit, a forradalmi eufóriától a marosvásárhelyi fekete márciusig, és az utána következő időszak stabilizációs törekvéseit és kétségeit is felvázolja. Forrásdokumentumok, emlékiratok, naplók, kortárs műalkotások, fényképek és mozgóképek lesznek a legfontosabb mesélői a romániai magyarok közelmúltbeli történetének. Mindez hármas felosztásban történik: bemutatja a szocializmus éveit, a forradalmi sorsfordító eseményeket, valamint az első szabad évet.

 

Az idővonalon 184 esemény és több mint 1500 fénykép várja a látogatót folyamatosan bővülő fotó- és videóanyagokkal. Az oldal a közösségi emlékezet felületeként is szolgál, így különböző anyagokat, korabeli fényképes vagy szöveges élményanyagot küldhet bárki a szerkesztőknek.

Utazó kiállítást is terveznek az anyagokból Erdély városaiban. Ennek első állomása Kolozsvár lesz augusztus 17-én. A projekt a magyar kormány támogatásával valósult meg.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!