Nyitókép: TASR

 

Július 29-én, szerdán 68 páciens szorult ellátásra a kánikula miatt.

 

A legtöbb, 11 személy a Zsolnai kerületben, míg a legkevesebb, 6 páciens a Besztercebányai kerületben szorult segítségre – tájékoztatott Alena Krčová, az Egészségügyi Mentőszolgálat Központi Irányítócsoportjának (OS ZZS) szóvivője.

 

 hirdetes_810x300  

„Ismét szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy legyenek elővigyázatosak. Az alapvető szabály a folyadékbevitel betartása. Nem célszerű, ha egyszerre sok folyadékot iszunk meg. Az az ideális, ha fokozatosan, például óránkét egy pohár vizet iszunk meg. Egy felnőtt embernek naponta legalább három liter folyadékot kellene meginnia, ami alatt tiszta vizet, ásványvizet, illetve hígított gyümölcslevet értünk. Kávét és alkoholt csak mértékkel szabadna fogyasztani, ezek az italok ugyanis felszívják a vizet”

 

– jelentette ki Krčová.

 

A mentőszolgálat munkatársainak elmondása szerint nem csak akkor kellene folyadékot fogyasztanunk, amikor szomjúságot érzünk. Ez kiváltképpen érvényes az idősekre, akiknek a szomjúságérzete gyengébb, illetve  gyakran elfelejtenek inni. A gyerekeknek minden fizikai aktivitás előtt és után is inniuk kellene. A kisgyermekeket ajánlatos a nap folyamán többször lezuhanyoztatni, vagy nedves kendővel áttörölni.

 

Teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!