Nyitókép: Vox Juventae

 

2021-ben újra népszámlálást tartanak Szlovákiában. A felvidéki magyarság számára egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz az eredménye. Tíz évvel ezelőtt sokkoló volt a népszámlálás eredménye a felvidéki magyarokra nézve. Most valóban komoly összefogásra  van szükségünk, a magyar iskoláknak a lehető leginzenzívebb kampányra, s arra, hogy a magyar szülők magyar iskolába írassák be gyermekeiket és vallják magukat magyarnak, vállalják magyarsáukat.

 

2011-ben – a legutóbbi népszámlálás idején is – tudtuk, hogy nagy a baj. Az előzetes számítások alapján ugyanis biztosra lehetett venni, hogy a tíz évvel ezelőtti szlovákiai népszámlálási adatok szerint a felvidéki magyarok száma a lélektani határ, azaz félmillió alá csökken. Mégis sokkoló hatásúak voltak az akkori népszámlálás adatai,  hiszen a számok tragikus felvidéki magyar sorsról tanúskodtak. Miután a szlovák statisztikai hivatal közzétette a népszámlálás adatainak egy részét, világossá vált: Szlovákiában 458 467 magyar nemzetiségű lakos él, ami az össznépesség (5 397 036 személy) 8,5 %-át teszi ki. Az 1991-es népesség-összeírás alkalmával még 567 296 magyart vettek számba Szlovákiában (ez az akkori lakosság 10,8 %-át jelentette), a 2001-es népszámlálás alapján pedig 520 528-an vallották magukat magyarnak (9,7 %).

 

Ez azt jelenti tehát, hogy a 2001-es népszámláláshoz képest tehát 62 ezres fogyás tapasztalható, s az elmúlt 20 év alatt 109 ezer magyar „tűnt el“ Szlovákia területéről. Ha így megy tovább, akkor matematikailag a magyarok 70 év múlva eltűnhetnek Szlovákiából…

 hirdetes_810x300  

 

Tragikus a helyzet azért is, mert sosem volt olyan alacsony a magyarok aránya Szlovákiában, mint 2011-ben, abszolút számokban is csak egyszer, mégpedig a hontalanság évei (1945-1949), a Beneš-dekrétumok diszkriminatív hatásai, a „Kassai Kormányprogram“ elfogadása, a kitelepítések, a deportálások, a csehszlovák-magyar lakosságcsere és a reszlovakizáció utáni első, 1950-es népszámlálás mutatott ki kevesebb magyart. Számuk akkor 367.733 volt, ami – Csehszlovákia viszonylatában – az összlakosság 3 %-át tette ki. Száz év alatt tehát 30-ról 8,5 százalékra csökkent a magyar aránya Szlovákiában. Ebben nyilvánvalóan benne volt a két világháború, illetve az a tény, hogy a felvidéki magyarság többségből kisebbségbe került. A magyarság fogyása azonban az 1989-es rendszerváltozás után felgyorsult.

 

A 2011-es adatokban megdöbbentő volt, hogy 382 493 ember nem vallotta be nemzetiségét, ami a népesség 7 %-át jelenti. A 2001-es népszámláláskor ez csak 1 % (54 ezer személy) volt. A 2011-es 7 százaléknak egy része magyar nemzetiségű volt. Érdekesség az is, hogy 2011-ben 508 714 személy magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Az 5,39 millió szlovák állampolgár közül 4,66 millió adta meg, hogy otthon milyen nyelven beszél. Kiderült, hogy 10,1 százalékuk magyarul beszél a családjával. Felmerül a kérdés: aki otthon magyarul beszél, az nem magyar nemzetiségű? Ennek a problémának több aspektusa van. Lényegesen több a magyar kultúrkörben élők, a magyar nyelvet inkább használók aránya, mint a nemzetiségűeké.

 

Létezik ugyanis egy szociológiai piramis: legfelül van a nemzetiség, ahová sokkal kevesebben tartoznak, mint akik tényelegesen a kultúrkörhöz tartoznak. Ennél még tágabb kategória az anyanyelv, és ha még lejjebb megyünk, a nyelvhasználat ennél is tágabb réteget takar. Vannak tehát a „magyarok nemzetiségűek“, a „magyar anyanyelvűek“ és az „otthon magyarul beszélők“. Ez az ellentmondás, identitászavar, a kisebbségi sors és a kétnyelvű környezet egyik vadkinövése. A jövő évi népszámláláskor is minden bizonnyal megjelennek majd ezek a „kategóriák“. Vajon milyen jelenségek húzódnak meg a számok mögött? A fogyás nagyságában az is közrejátszott, hogy meglepően sokan nem vallották be nemzetiségüket.

 

A természetes szaporulat is oka a magyarok fogyásának. 1995-től 2010-ig a szaporodás fogyásba váltott át, éves szinten legalább ezer fővel volt több a magyar halálozások száma, mint a magyar születéseké. A fogyást jelentős mértékben befolyásolja a migráció is, ugyanis mintegy 200 ezer ember dolgozik folyamatosan külföldön, a szegényebb régiókból többen, s a munkanélküliség miatt sokan lakóhelyüktől távol dolgoznak, ők nem voltak otthon a népszámlálás idején. További lényeges fogyási tényező az asszimiláció, és ennek fő oka a vegyes házasságok létrejötte. Új jelenségként kell megemlíteni a vegyes nemzetiségű pártba való tömörülés, tagság asszimilációs hatásait is Nem beszélve arról, hogy Szlovákiában ma is nagyon sok magyar szülő szlovák tanítási nyelvű iskolába íratja gyermekét.

 

Tíz évvel ezelőtt a félelemkeltés, a rejtett és nyílt szlovákosítás, a magyarellenes törvények elfogadása, az anyanyelv-használat visszaszorítása, a nemzetiségi jogok vonatkozásában kötött politikai alkuk, az állampolgárság elvesztése, a precedens értékű Malina Hedvig-ügy, a magyar emlékművek megrongálása, egyaránt arról tanúskodtak, hogy Szlovákiában erőteljes értékzavar uralkodik az emberi és kisebbségi jogokat illetően, ami természetszerűen befolyásolta a nemzetiségi tudatot, s az ebből fakadó kisebbségi viselkedésformát, így a magyarok attitűdjét is. A magyarok számának rohamos csökkenéséért az asszimiláció mellett Dél-Szlovákia elszegényedése és a népszámlálás rossz előkészítése is okolható.

 

Az azonosító kódok miatt ugyanis sokan féltek bevallani nemzetiségüket. Tíz évvel ezelőtt a szlovák statisztikai hivatal annak ellenére sikeresnek tartotta a népszámlálást, hogy az első adatok nyilvánosságra hozatala időben sokat csúszott, melynek két oka volt. Egyrészt több tízezer ember nem töltötte ki az íveket, az ő adataikat speciális statisztikai módszerrel kellett feltölteni, utólag. Országosan 94 ezer adatot kellett bevinni, ezek közül 72 ezret a fővárosban, Pozsonyban. A másik fő gond az volt, hogy sokan viccet csináltak az azonosításra szolgáló vonalkódok felragasztásából. Ennek a problémának a kiküszöböléséért három hónapig közel ezer ember dolgozott.

 

Nemcsak a magyarság fogyásának ténye tragikus ebben a 2011-es történetben, hanem az is, hogy az elmúlt évtizedben a szlovák és nemzetközi nagypolitika ezekkel a számokkal dolgozott, amikor a felvidéki magyarság jogvédelme, anyanyelv-használata és bármilyen jogviszonya, státusza szóba került. Az etnikai jellegű statisztikák közül a nemzetiségi adatok a döntőek az állami politikát illetően, ez alapján teszik ki vagy veszik le a helységnévtábláklat, ehhez van kötve a kisebbségi nyelvhasználati jog, anyagi támogatások aránya stb.

 

Ezeket a gondolatokat azért tartottam fontosnak megosztani a közvéleménnyel, hogy tanuljunk a tíz évvel ezelőtti történetből. Ha lehet… Hogy mi a megoldás? Létfontosságú lenne megfordítani a felvidéki magyarság asszimilációját, például oly módon, ahogy a spanyol kormány tette a kihaló félben lévő baszk kisebbség esetében. A kérdés az: hogyan? Ennek megválaszolása nemcsak a felvidéki magyar legitim politikai képviselet, hanem mindannyiunk feladata.

 

Tarics Péter

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.