Nyitókép: Körkép.sk/KL

 

Az ÚJ Egység Mozgalom üdvözli, hogy  a OĽANO képviselői foglalkoznak egy átfogó, rendszerszerű reformtervezet gondolatával a többsebességes önkormányzat kapcsán – derül ki az Új Egység szerkesztőségünkhöz elküldött szakmai jegyzetében, amelyben a mozgalom a legnagyobb kormánypárt reformterveit véleményezte.

 

Az ÚEM „jó iránynak“ nevezte a Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képvelő által a sajtóban felvázolt önkormányzati modellt, amely a kistelepülésektől visszavenné a korábban állam által ledelegált kompetenciák egy részét. Ezzel kapcsolatban az ÚEM azt javasolta, hogy az OĽANO konkrétan határozza meg, mely kompetenciákat vennék el a településektől,

 

„s melyek azok, amelyek költségterhelést jelentenek, viszont a helyben való jogosultságukat erősíti, hogy növeli a lakosság kényelemérzetét.”

 

 hirdetes_810x300  

Az ÚEM egyetért az OĽANO képviselőjével azzal kapcsolatban, hogy „nem szeretnék” a kisközségek kényszerű összevonását.

 

„Nem támogatjuk, hogy a helyi településhez kötődő identitástudat, önkormányzatiság ez által sérüljön”

 

írta a mozgalom.

 

A magyar nyelvhasználat kapcsán Samu István, az ÚEM elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég önkormányzati hatáskörbe helyezni a nyelvhasználat kérdését.

 

„képzeljük el, hogy ez megvalósul. Az olyan önkormányzatokban, mint Ógyalla (ahol egy magyar nemzetiségű képviselő sem jutott be, pedig a város minimum fele arányban magyar) továbbra sem lehet a helyi vállalkozókat, helyi intézményeket, stb. önkormányzati szintről általános érvényű rendelettel „rábírni” a kétnyelvűségre!”

 

fogalmaz Samu, hozzátéve, hogy inkább állami törvényalkotással kellene garantálni az „őshonos nemzetközösségek nyelvhasználatát”.

 

Mint írják – teljes mellszélességgel kiállnak az OĽANO és Gyimesi György azon javaslata mellett, amely megreformálná az önkormányzatok finanszírozási mechanizmusait.

 

Az ÚEM a legnagyobb kormánypárttal egyetért abban, hogy a jelenleg meghatározott tételekből nem biztosítható az önkormányzatok megfelelő finanszírozása, és támogatja az ‚adó mix‘ (daňový mix) településeknek juttatott részének bővítését.

 

„Javasoljuk ezt pontosítani és ez ügyben közösségi konzultációt folytatni, hogy világos legyen minden település önkormányzati döntéshozóinak, hogy pontosan mi ezzel kapcsolatban a kormánypárt elképzelése“

 

zárul a mozgalom jegyzete.

 

A teljes anyag ide kattintva olvasható el.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.