Nyitókép forrása: youtube.com

 

A nemzeti ünnep alkalmából készített dalt Drága Hazám – Augusztus 20. címmel Nagy Szilárd és Ragány Misa.

 

Az alkotók csütörtöki közleményükben arról írtak, hogy szerzeményükkel az elmaradt ünnepi nagyrendezvényeket szeretnék valamelyest kompenzálni.

 

„Véleményem szerint az államalapításra emlékezés a legfontosabb nemzeti ünnepünk, hiszen csak pozitív vetületei vannak, nem sejlik fel augusztus 20-án fájdalmas szétszakítás, kivégzés vagy forradalom. Ebből az alkalomból szerettünk volna méltó emléket állítani a magyar sikereknek”

 

 hirdetes_810x300  

– idézi a közlemény Ragány Misát.

 

A legnagyobb videomegosztón elérhető dal zeneszerzője Szűcs Norbert, szövegírója Hujber Szabolcs, valamint Nagy Szilárd és Ragány Misa is feltűnik mind zeneszerzőként, mind szövegíróként. A Vámos Zoltán által készített videoklipben a több mint 1000 éves magyar történelem mozzanatai, gyönyörű tájak és sportsikerek jelennek meg négy percbe sűrítve – olvasható a közleményben.

 

Az összegzés felidézi, hogy az előadópáros tavasszal vált ismertté az Európa 2020 című átdolgozással, amellyel a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetre reflektáltak.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.