Az elmúlt augusztusi hétvégén két napra gyermekzsivajjal telt meg a Losonci Városi Múzeum, az egykori városháza termei és felújított udvara.  A rendezvény főszervezője Losonc városa, társszervezője a losonci Nógrádi Könyvtár volt.

 

 

Az elmúlt években hasonló időpontban rendezték meg a kulturális-, gyermek- és egyéb programokban gazdag városnapokat, amely az idén, a sportolók és érdeklődők bánatára elmaradt. Oka a koronavírus volt, annak ellenére, hogy a város és járás területén csak elvétve mutatnak ki vírussal fertőzött személyeket. A magyarországi szervezők kérésére elmaradt a városnapok részét képező, ugyancsak megszokottá vált Losonc-Salgótarján maratoni futás is.

 hirdetes_810x300  

 

 

A gyerekeket egész napos programok várták, melyben helyet kaptak interaktív programok, kézműves foglalkozások, irodalmi felolvasások, bábszínház, színházi bemutatók, koncertek. A rendezvényt a népszerű Miroslav Kasprzyk, pantomimművész moderálta, aki mindkét napot saját interaktív bemutatóival (Játszunk színházat, A pantomim iskolája) nyitotta meg.

 

 

Mindkét napon sok gyermeket vonzottak a délelőtti,  élő zenével és a gyerekek aktív bevonásával  megvalósított koncertek (Éneklő kézművesek, Kifulladt zenészek). A délelőtti műsort a Városi Múzeum kézműves foglalkozásai, a Martinus könyvkereskedői hálózat irodalmi sátra, valamint a Nógrádi Könyvtár gyermekfoglalkozásai zárták.

 

 

A délutáni programot író-olvasó találkozók nyitották meg, melynek vendégei a szlovákiai gyermekirodalom ismert képviselői, Gabriela Futová és Braňo Jobus voltak.

 

 

A délután második részében a meseszínház kapta a főszerepet. A gyerekek és a tisztes számban megjelent felnőttek, szülők és nagyszülők a Babadlo Színház, a Divadlo na rázcestí bábszínház, a Divadlo pod balónom és a Divadlo na hojdačke meseszínházi  előadásait tekinthették be.

 

 

A rendezvény részeként az érdeklődők megnézhették a Városi Múzeum kiállításait, megismerkedhettek az Europa Direct losonci központjának tevékenységével is.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!