Nyitókép forrása: unicef-irc.com

 

A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka – ezt állapították meg brit kutatók csütörtökön publikált tanulmányukban.

 

A tanulmány 138 brit kórház COVID-19-ben szenvedő pácienseinek adatait elemezte. Mint kiderült, a betegek kevesebb mint 1 százaléka volt gyermek és közülük is kevesebb mint 1 százalék – hat gyermek – halt meg. Az elhunytak már a koronavírus-fertőzés előtt is súlyos betegek voltak vagy valamilyen rendellenességben szenvedtek.

 

„Elég biztosak lehetünk abban, hogy a COVID-19 nem jár súlyos következményekkel a gyerekekre nézve vagy legalábbis nem jelentős mértékben” – fogalmazott Malcolm Semple, a Liverpooli Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

 hirdetes_810x300  

 

A COVID-19-ben megbetegedett gyerekek körében ritkán alakul ki súlyos állapot és a halálozás elenyészően ritka. A szülők megnyugodhatnak, hogy gyerekeik nincsenek veszélyben, ha visszatérnek az iskolába – fűzte hozzá a kutató.

 

A koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos globális adatok szerint világszerte a megbetegedések 1-2 százaléka jut a gyerekekre. A jelentett fertőzések túlnyomó többségében a gyerekek tünetei enyhék vagy nincsenek is tüneteik, halálozás pedig elvétve fordul elő.

 

A BMJ orvosi folyóiratban közölt tanulmányhoz 651 kisbaba és 19 év alatti gyermek adatait elemezték, akik január 17. és július 3. között kerültek kórházba COVID-19 miatt.

 

A hat elhunyt gyermek mindegyikének súlyos kísérőbetegségei voltak a kutatók szerint. Mint írták, a halálozási arány így is sokkal alacsonyabb volt az adott időszakban a betegség miatt kórházba került, összes – 0-106 éves – korcsoportra vetített 27 százalékos aránynál.

 

Miközben a gyerekeknél kicsi a valószínűsége a súlyos COVID-19 kialakulásának, a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a fekete etnikumú és az elhízott gyermekek jobban érintettek, ahogy azt korábban a felnőttek körében végzett kutatások is igazolták.

 

A tanulmány szerint a megbetegedett gyerekeknél a tünetek között szerepelhet a torokfájás, nátha, hányás, hasi fájdalom, hasmenés és kiütések a COVID-19 olyan ismert tünetei mellett, mint a láz, légszomj és köhögés.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!