Nyitókép forrása: Kulcsod község

 

A Dunaszerdahelyi járásbeli Kulcsodon csupán néhány éve indult útjára a kajak-kenusport népszerűsítése, a térségben egyedülálló vállalkozás máris gyümölcsöt terem. Augusztus 25-én a Kultsot Polgári Társulás megszervezte az I. Kulcsod-kupát.

 

Kulcsod természeti adottságait tekintve teljességgel megfelel a kajak-kenusport gyakorlásához. A falu szélén található kanális már nem csak látnivaló, de tavasztól őszig szinte minden este gyerekzsivajtól hangos.

 

„Mikor az időjárás engedi, akkor edzünk. Gyerekek, felnőttek egyaránt, leginkább a családok használják ki a lehetőséget. Szerencsére egyre gyakrabban fordul elő, hogy már kevésnek bizonyulnak az évek során támogatásokból beszerzett hajók, így a jövőben mindenképpen bővíteni szeretnénk az eszközeinket”

 

nyilatkozta portálunknak Bognár Csaba, a kezdeményezés megálmodója és szervezője, akinek fő célja, hogy a fiatalokat kimozdítsa a virtuális világból és a sport, a közösség felé terelje őket.

 hirdetes_810x300  

 

„Idén már versenyre készültünk a gyerekekkel, úgy volt, hogy öten a Horvátjárfalun szervezett versenyben indulnak. Sajnos a koronavírus-járvány közbeszólt, és a nem sportkluboktól érkező versenyzőket nem engedték rajthoz állni. A gyerekek eléggé el is keseredtek emiatt, ezért döntöttünk úgy, hogy szervezünk egy házon belüli kupát, ahol összemérhetik erejüket egymással.”

 

A versenybe hét gyerkőc kapcsolódott be – négy 10 év körüli és három fiatalabb. Magát a versenyt Seregi Zsuzsa somorjai edzőnő vezényelte le, aki az elmúlt időszakban többször is tartott edzéseket a kulcsodi érdeklődőknek. A nagyobbak kettesével versenyeztek, a 300-méteres táv győztesei és vesztesei végül egymással mérték össze gyorsaságukat. A kisebbek egyszerre rajtoltak és a beérkezés sorrendjében állapították meg helyezésüket.

 

fotó: Kulcsod község

 

„Bár a gyerekek tudják, hogy ki hányadik lett, mindenkinek egyformán aranyérmet akasztottunk a nyakába, sőt, a legjobb szurkolót is megjutalmaztuk.”

 

tájékoztatott Bognár Csaba, majd hozzátette, hogy bár jelenleg leginkább a kulcsodiak használják ki a kajakozás lehetőségét, továbbra is várják a környékbeli érdeklődőket is.

 

„Részben a sportág népszerűsítése miatt, részben pedig azért, mert ha szeretnénk nagyobb támogatást kapni, ahhoz komoly létszámnövelésre van szükség – legalább 20-30 főre”

 

tudtuk meg a szervezőtől.

 

fotó: Kulcsod község

 

Kulcsod-Kulcs – Összetartozunk

 

Egy nappal a Kulcsod-kupa szervezése előtt a község magyarországi testvértelepüléséről is érkezett egy kajakos társaság Jobb Gyula kulcsi polgármester vezetésével. Az ötfős társaság három tagja három kajakkal indult vissza Fejér-megyébe kedden reggel, addig is azonban megtekintettek egy kulcsodi kajakedzést, valamint a két polgármester közösen megkoszorúzta a község emlékoszlopát augusztus 20-a apropóján.

 

fotó: Komjáthy Lóránt

 

„Kulcsod-Kulcs – Összetartozunk” – olvasható a koszorún, melyet Bognár Csaba és Jobb Gyula a 2018-ban állított emlékoszlop lábánál elhelyezett. És valóban. A két településvezető folyamatos kapcsolatban van, évente néhány alkalommal személyesen találkoznak, egyébként pedig telefonon érdeklődnek a másik dolgai iránt.

 

„Sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk egymással. Általában a falunapon szoktunk találkozni, de idén a járvány miatt ez elmaradt, ezért is örültünk annak, hogy ha csak egy éjszakára is, de vendégül láthatjuk kulcsi barátainkat”

 

mondta Bognár Csaba.

 

Jobb Gyula kulcsi polgármester ajándéka a kulcsodiaknak, fotó: Komjáthy Lóránt

 

Amint az Jobb Gyula kulcsi polgármestertől megtudtuk, náluk is nagy hagyománya van a kajak-kenusportnak, gyerekekkel azonban nem foglalkoznak egyelőre, mivel náluk csak a Dunán van lehetőség evezésre. Látva azonban a kulcsodi igyekezetet, kedvet kaptak az ifjúságnevelésre is. Terveik szerint a közeljövőben megteremtik a feltételeit annak, hogy a legifjabb generációnak is lehetősége legyen hódolni ennek a vízi sportnak Kulcson.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

 

További fotók:

 

fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község
fotó: Kulcsod község

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.