Nyitókép: Petr David Josek/TASR

 

A szigorított higiéniai óvintézkedéseket senki sem beszélte meg a kereskedőkkel. A nyugdíjasok számára kijelölt vásárlási idősáv felesleges – mondta Martin Katriak, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (Zväzu obchodu SR) elnöke a Központi Válságstáb által elfogadott óvintézkedésekkel kapcsolatban.

 

Fenntartásaik vannak a nyugdíjasok vásárlási idősávjával kapcsolatban

 

 hirdetes_400x285  

 „Elsősorban azt kell konstatálnunk, hogy az üzletekre vonatkozó óvintézkedéseket senki sem vitatta meg velünk. Nem kérdezték meg a véleményünket annak ellenére, hogy az első hullám idejéből már vannak tapasztalataink a szabályozásokkal kapcsolatban“

 

– magyarázta.

 

Katriak szerint a nyugdíjasok vásárlási idősávjának bevezetésére egyáltalán nem volt szükség.

 

 „Véleményem szerint a 9.00 és 11.00 óra közötti időszak nem éppen a legszerencsésebb, mivel a sokéves tapasztalatunk szerint a nyugdíjasok általában 8.00 órakor járnak bevásárolni. Az üzletek és azok látogatottsága szempontjából sokkal elfogadhatóbb lett volna, ha a nyugdíjasok számára kijelölt vásárlási idősávot 7.30-tól 9.00 óráig határozzák meg. Az első hullám idején szerzett tapasztalatok– amikor a nyugdíjasok szintén 9.00 és 11.00 óra között járhattak bevásárolni – azt mutatják, hogy az üzletek 10.00 órakor üresek voltak“

 

– hívta fel a figyelmet Katriak.

 

Hétvégén tömegek fognak betódulni az üzletekbe

 

Katriak azt is kiemelte, hogy a Szlovák Kereskedelmi Szövetség tagjainak és szövetségeseinek egyáltalán nem lesz kedvező, ha a nyugdíjasok számára kijelölt vásárlási időzóna szombaton és vasárnap is érvényben lesz. A kisebb városokban és falvakban az élelmiszerboltok ezeken a napokon maximum 12.00 vagy 13.00 óráig tartanak nyitva.

 

Amennyiben a nyugdíjasok számára kijelölt idősáv szombaton és vasárnap is érvényben lesz, akkor sokaknak aránytalanul rövid idejük lesz a szombati, illetve vasárnapi bevásárlásra, ami miatt rengeteg vásárló tódulhat be egyszerre az üzletekbe.

 

A vásárlók számának korlátozása

 

Katriak szerint a 15 négyzetméter/egy ember szabály is hagy kivetnivalót maga után.

 

 „Amennyiben szükség van ilyen óvintézkedés elfogadására, akkor úgy gondolom, hogy elegendő lett volna meghagyni azt a szabályt, ami szeptemberben is érvényes volt, vagyis egy ember 10 négyzetméterre“

 

– vélekedett a Szlovák Kereskedelmi Szövetség elnöke.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.