Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

 

A koronavírus-járvány második hulláma nyáron kezdett erőre kapni, október közepére pedig már rekordokat döntöget a pozitívan teszteltek napi esetszáma.

 

„A világjárvány kirobbanása óta körülbelül három tucatnyi pozitívan tesztelt alkalmazottat tartunk nyilván”

 

nyilatkozta Radovan Klein, a Volkswagen Slovensko kommunikációs munkatársa a sme.sk-nak.

 

A Volkswagen tavaly év decemberében könyvelési zárása szerint körülbelül 12400 embernek adott munkát, ebbe beletartoznak a pozsonyi üzemen kívül a túrócszentmártoni és stompfai gyárakban dolgozók is.

 hirdetes_810x300  

 

Klein szerint esetükben szinte mindegyik fertőzött a cégen kívülről érkezett, tehát nem a vállalaton belül terjedt. Mint fogalmazott, a mintegy 30 fertőzött közül néhányan már visszatértek munkájukhoz. Egy a VW-hez hasonló vállalat esetében egyébként a vírus cégen belüli terjedése komoly gazdasági károkat okozna, megállhatna miatta a termelés.

 

Az U.S. Steel-nél némileg rosszabb a helyzet, itt múlt hét végéhez 50 aktív fertőzöttet tartottak nyilván.

 

„Hozzá kell tennünk, hogy már van 20 esetünk, ahol a dolgozók, akik fertőzöttek voltak, gyógyulásuk után már visszatérnek munkájukhoz.”

 

nyilatkozta Ján Bača, a kassai vállalat szóvivője. Ettől függetlenül üzemük „nagyon óvatos a járvány alakulásával kapcsolatos bármilyen feltételezésekkel”.

 

Az U.S. Steel Košice tavaly év végéhez több mint 8900 főt alkalmazott. A jelenlegi fertőzöttek száma tehát nem éri el az összes munkás egy százalékát sem. A fertőzöttek gyors kiszűrésének és a karanténkötelezettségnek köszönhetően a vállalat így gyakorlatilag fennakadás nélkül működhet.

 

Nem mindenki vallja be, hogy mennyi az annyi

 

A Tesco (7500 alkalmazott) és a Slovnaft (2300 alkalmazott) nem akart nyilatkozni arról, hogy mennyi dolgozójuk fertőződött meg a koronavírussal.

 

„A kezdetektől szigorú szabályokat vezettünk be a finomítóban és a további üzemhelyeken is, amik az új típusú koronavírus terjedésének megakadályozására szolgálnak”

 

mondta ezzel kapcsolatban Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.

 

„Ennek, és az alkalmazottak hozzáállásának köszönhetően eddig nem regisztráltuk a fertőzés terjedését a vállalaton belül”

 

tette még hozzá Molnár.

 

A Szlovák Vasút elismerte, hogy a második hullám alatt összesen 30 alkalmazottja fertőződött meg – 13700 alkalmazottjuk fényében ez szintén csak töredéknyi rész.

 

Fertőtlenítés, tesztelés, maszkviselés

 

Bár nem mindegyik vállalat beszél szívesen járványügyi statisztikáiról, elmondásuk szerint a tesztelésben és más belső intézkedésekben nem ismernek pardont. Láthatóan annyira tartanak attól, hogy egy belső fertőzéshullám leállítja a termelést, hogy az állam által elvárt intézkedések felett saját szigorításokat is bevezettek.

 

A Volkswagennél például műszakokra dolgoznak, a legtöbben a cég autóbuszaival járnak be munkába. Épp ezért az autógyár már az első hullám idején szigorú higiénés szabályokat vezetett be, melyekből nem engedtek a nyári országos lazítások idején sem.

 

„A kötelező maszkviselés az összes belső helyiségeben – a munkahelyen, a kantinban és büfékben – az állami rendelkezéseken túl érvényben voltak nyáron is”

 

emelte ki Klein. Emellett kötelező volt végig a testhőmérés a buszokba való felszálláskor és a cégbe való belépéskor is. A VW közös helyiségeit, melyeket többen látogatnak, naponta kétszer fertőtlenítik. Tömeges tesztelést még nem tartanak indokoltnak, de ha erre kerülne sor, azt is megoldanák csoportonként.

 

A Tesco saját bevallása szerint követi a Közegészségügyi Hivatal előírásait, ha például felmerül, hogy alkalmazottja fertőzött.

 

„Egyes releváns esetekben a kollégák tesztelését is elrendeljük, hogy akármilyen kockázatot a minimumra csökkentsünk”

 

nyilatkozta Peter Steigauf kommunikációs menedzser.

 

A Slovnaftban a világjárvány kitörése óta mintegy 13-ezer koronavírus-tesztet végeztek el, emellett az alkalmazottaknak és azok családtagjainak kedvezményes áron kínálják a tesztelés lehetőségét.

 

sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.