Nyitókép: SITA/AP

 

Az egyetemistáknak több mint a háromnegyede (77%) részt kíván venni az országos tesztelésen – derült ki a Praxuj oktatási projektből.

 

„Az egyetemisták nagyobb érdeklődést mutatnak az országos tesztelésen való részvétel iránt, mint az ország lakossága”

 

– mondta Jozef Gašparík, a Praxuj projekt egyik alapítója. Az egyetemisták többsége pozitívan viszonyul a járványellenes óvintézkedésekhez is, hiszen a megkérdezett diákok 70%-a egyetért velük.

 hirdetes_810x300  

 

Felmérés: Az ország lakosságának 44 százaléka, a Körkép.sk olvasóinak fele készül COVID-19 tesztre

 

A legelszántabbak a Pozsonyi kerület diákjai. Itt a válaszadó diákok 73%-a ért egyet a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott óvintézkedésekkel. Ezenkívül a Pozsonyi kerület egyetemi hallgatóinak 81%-a az országos tesztelésen is részt kíván venni. A Pozsonyi kerület után a Kassai kerület következik. Itt az óvintézkedésekkel a diákok 74%-a ért egyet, a tesztelésen pedig a megkérdezettek 79%-a kíván részt venni.

 

A legkritikusabbak a Nyitrai kerület diákjai. A felmérés szerint itt az megkérdezettek egyetemistáknak csak a 63%-a ért egyet az óvintézkedésekkel, a tesztelésen pedig a 69%-uk kíván részt venni. Hasonló a helyzet a Besztercebányai kerületben is. Itt a hallgatók 64%-a érte egyet az intézkedésekkel, a 76%-uk pedig úgy tervezi, hogy részt vesz az országos tesztelésen.

 

A Zsolnai és a Trencséni kerületben a diákok 69%-a ért egyet a járványügyi óvintézkedésekkel. A Zsolnai kerületben a diákok 79%-a, míg Trencsénben a 75%-uk készül leteszteltetni magát.

 

Az Eperjesi kerületben a válaszadók 67%-a viszonyul pozitívan az óvintézkedésekhez, 71%-uk pedig az országos tesztelésbe is bekapcsolódik. A Nagyszombati kerületben a megkérdezett egyetemisták 65%-a ért egyet az óvintézkedésekkel, 74%-uk pedig a tesztelésen is részt kíván venni.

 

A Praxuj projekt október 20–21-e között 4 920 egyetemista körében végezte el a kérdőíves felmérését.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!