Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

 

November 1-jén, vasárnap a 2019-ben bevezetett ünnepi boltzár miatt nem fogunk tudni vásárolni. A koronavírus-járvány miatt eleve kevesebb üzlet tart nyitva, így azonban még az élelmiszerüzletek sem nyitnak majd ki.

 

A Munkatörvénykönyv szabályozása alapján a munkáltatók nem kötelezhetik az eladással kapcsolatos munkára alkalmazottaikat a kijelölt ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon. Amennyiben megszegik a tiltást, úgy akár 100 ezer eurós bírságra is számíthatnak.

 

Az ünnepnapi boltzár a következő napokra vonatkozik:

 

 hirdetes_400x285  

január 1., január 6., nagypéntek, húsvétvasárnap, húsvéthétfő, május 1., május 8., július 5., augusztus 29., szeptember 1., szeptember 15., november 1., november 17., december 24-én 12 órától, december 25., december 26.

 

Míg az üzletláncokban, bevásárlóközpontokban legfeljebb a gyorsétkezdék, mozik működhetnének, addig a helyileg működő, kisebb élelmiszerüzletekben, ahol a tulajdonos maga áll a kassza mögé, szerencsével járhatunk – itt már a tulajdonos döntése, hogy kinyitja-e üzletét.

 

Ezen felül a korlátozás nem vonatkozik többek között a repülőtereken és állomásokon található eladóhelyekre, szuvenírüzletekre, gyógyszertárakra sem.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: boltzár

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!