Nyitókép forrása: france24.com

 

A nemzetközi hírügynökségek is beszámoltak a Szlovákiában zajló országos tesztelésről.

 

A francia AFP közlése szerint Szlovákia az eddigi legnagyobb ország, amely országos tesztelésre vállalkozott. Hasonló műveletre eddig csak olyan európai miniállamokban került sor, mint Luxemburg vagy Monaco. A Távol-Keleten is csak egyes kínai városokra szorítkoztak.

 

A brit Reuters hírügynökség és a BBC közszolgálati média  inkább az esetleges kockázatokat hangsúlyozzák, illetve azt, hogy az antigén tesztek, bár gyors eredményt hoznak, kevésbé pontosak, illetve megemlítik azokat a véleményeket, miszerint az országos tesztelés miatt mozgó tömeg rásegíthet a járvány terjedésére.

 

 hirdetes_810x300  

Közben azonban Görögországban és Nagy-Britanniában is zárlatot rendeltek el, a kormányfő azt javasolta a brit polgároknak, hogy maradjanak otthon. A zárlat négy hétig lesz érvényben, november 5. és december 2. között. Kijárási tilalom lép életbe, csak orvosi ellátás, munkavégzés, kültéri testedzés, gyógyszerek kiváltása és vásárlás miatt lehet elhagyni az lakhelyet. Csütörtöktől bezárnak a nem szükségleti cikkeket árusító boltok, szórakozóhelyek, kocsmák. Az iskolák azonban nyitva maradnak.

 

Teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.