Nyitókép: Körkép.sk

 

Harmadik hete zajlik a tömeges tesztelés Szlovákiában. Árva és Bártfa után előbb múlt héten a teljes országot, majd november 7-8-án a lakosság mintegy kétharmadát tesztelték le újra. Antigén tesztekkel.

 

Emellett a PCR alapú tesztelés is zajlik. Az elmúlt napokban több dezinformációt, tudatos félrevezetési kísérletet is tapasztaltunk az egyes hírfelületeken és a közösségi médiában, nem ritkán politikai célzatúakat is.

 

 hirdetes_400x285  

Ezért úgy döntöttünk, hogy olvasóink tájékoztatása érdekében tiszta vizet öntünk a pohárba, elmagyarázva, hogy mit hogyan kell érteni a tesztelés körül.

 

Mi a különbség a PCR és az antigén tesztelés között?

 

Mindkettőhöz a légutainkból vett törletet használnak, de a PCR tesztelés esetében az eredményeket összetettebb folyamat során, laboratóriumi körülmények között értékelik ki. Így olyan víruspozitív személyeket is felderítenek, aki a fertőzés korai fázisában van, és szervezetében még kevés a fertőző részecske. Egyes tudósok arra figyelmeztetnek, hogy épp emiatt olyanok is pozitívak lehetnek, akik ugyan vírushordozók, de tünetmentesen, és nem is fertőznek. Mivel nincs a szervezetükben (még) elég fertőző részecske.

 

Az antigén teszteredmény ezzel szemben egyszerűbb, ezért olcsóbb és gyorsabb is. Emiatt, ha pozitív eredményt mutat, az illető szervezetében is szinte bizonyossággal jelen van a vírusrészecske, mégpedig jellemzően magas,  mennyiségben, az ilyen személy pedig már fertőző.

 

A PCR tesztelés tovább tart és drágább, több millió embert rövid idő alatt letesztelni vele így szinte lehetetlen.

 

A fentiekből adódóan adja magát a kérdés:

 

 

Mit jelent az, ha COVID-19 pozitív vagyok?

 

  1. Amennyiben PCR teszt mutatja ki az eredményt, szinte száz százalékig biztos, hogy az illető koronavírus fertőzött.
  2. Amennyiben antigén teszt mutatja ki az eredményt, szintén közel száz százalék, hosszú távú megfigyelés alapján 96,52 százalék az esélye annak, hogy az illető vírusfertőzött.

 

Mit jelent az, ha COVID-19 negatív vagyok?

 

  1. Amennyiben PCR teszt mutatja ki az eredményt, megnyugodhatunk, nem vagyunk vírusfertőzöttek.
  2. Amennyiben antigén teszt mutatja ki az eredményt, 55-57 százalékos eséllyel negatív vagyok, azaz nincs bennem annyi COVID-19, hogy fertőző legyek. Ugyanakkor 45 százalék az esélye annak, hogy mégis pozitív vagyok. Ez okozza a félreértést, és ezt használják ki a politikusok, mint például a Most-Híd is saját politikai céljaikra.

 

Magyarázat:

 

Az antigén alapú tesztelést ugyanis leginkább a tűzfészkeken belüli bevetésre találták ki. Amikor egy jól behatárolható területen terjed a fertőzés, és gyorsan ki kell deríteni, ki az, aki épp fertőz, és ki az, aki még nem.

 

Természetesen egy ekkora méretű világjárványnál, amikor egész országok, emberek milliói fertőződhetnek meg, egy egész ország potenciális tűzfészekké válhat.

 

Így gondolkodott a szlovák kormány is, amikor az országos tesztelés első körében a lakosság nagy részét, 3,6 millió embert letesztelt. Az antigén teszt ugyanis szinte hibátlanul kimutatja a fertőzötteket, így azok azonnal karanténba zárhatók.

 

És ez a legfontosabb, a fertőzés további terjedése érdekében.

 

Igen, a negatív teszteredmény lehet pontatlan, de még ez a pontatlan eredmény is sokkal többet ér, mintha tesztelés nélkül az illető, vírusfertőzött személy szabadon járhat-kelhet, és szuperfertőzővé váva megfertőzi környezetét.

 

További pontatlanságot okozhat az is, hogy a tesztcsík gyakran nagyon halványan jelentkezik, ezért előfordulhat, hogy gyengébb megvilágításban negatívnak ítélik, pedig pozitív. Eleve az ilyen halvány eredmények miatt is előfordulhatnak fals értékelések, de ezek elhanyagolható mennyiségűek.

 

Természetesen minden példára van ellenpélda is. A Somorjai Városi Hivatal tesztelésének az eredménye az egyik ilyen, amikor 11 antigén alapú pozitív teszt eredményéből derült ki néhány nappal később PCR-es ellenőrzés után, hogy az illetők negatívak. Pedig önköltséges alapon az antigén tesztelést meg is ismételték. Kérdés, mennyire volt szakszerű a két antigén tesztelés, mintavétel, kiértékelés, azok körülményeiről ugyanis már nem szólnak a helyi források.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.