Ágnes
  • HUF: 357.20
  • USD: 1.21
  • 5 °C
  • 12 °C
Mindennapjaink

Nógrádi György a Körképnek: „Ez a vita nem a jogállamiságról szól.“ (Interjú)

A megoldási alternatívákról és a kialakult helyzet összetevőiről, összefüggéseiről kérdeztük Nógrádi Györögyöt

Nyitókép: budapestbeacon.com

 

Mint ismert, Magyarország és Lengyelország megvétózta az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési tervét és a helyreállítási alaphoz szükséges rendeletet. Többek között azt mondván, hogy a tagállamok anyagi támogatását ne kössék a jogállamisághoz. Így a politikai zsarolásokkal tűzdelt európai uniós politikai palettán patthelyzet alakult ki. A megoldási alternatívákról és a kialakult helyzet összetevőiről, összefüggéseiről kérdeztük Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt, egyetemi tanárt.

 

Interjúnkban szóba került:

 

– a jogállamisági vita

–  a nyugat-európai hegemóniai törekvések

– az örmény-azeri háború és Hegyi-Karabah

– az amerikai elnökválasztás

 

 

A Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni rágalomhadjárat és politikai zsarolás már régen nem a jogállamiságról szól, sokkal inkább arról, hogy a két ország meghátráljon, zsarolható legyen. Ön szerint miről szól ez a kampány? Nem arról szól, hogy a migráció és a balliberális eszmék térhódítását akarják növelni Kelet-Közép-Európában?

 

De igen, arről szól. Valóban: egyedül Magyarország és Lengyelország mondta az, hogy nem hajlandó a mostani Európai Uniós szerződést aláírni. Miért? Mert ez a vita nem a jogállamiságról szól. A különböző uniós országokban különböző módon fogalmazzák meg a jogállamiság kérdését, tehát ebben nincs egység. Én évekig tanítottam németországi egyetemeken, és teljesen másképpen értelmezik a jogállamiságot Németországban, vagy az Egyesült Királyságban, illetve Magyarországon, és sok más országban. Nincs tehát definiálva egyértelműen a jogállamiság fogalma. Jövőre akarják elkezdeni a vitát arról, hogy mi is az a jogállamiság. Most a nagyhatalmi érdekek lényege az, hogy kitől milyen/mennyi pénzt lehet elvonni, milyen politikai zsarolást lehet megvalósítani és hogy néz ki a migránskérdés…

 

Több uniós ország is egyetért Magyarországgal és Lengyelországgal ebben a kérdésben, sőt: a pénteki EU-csúcson a szlovén miniszterelnök, Janez Janša, egyértelműen és nyilvánosan kiállt a magyar és lengyel álláspont mellett. Ennek ellenére a magyarokhoz és lengyelekhez hasonlóan egyik országnak sincs bátorsága a konfrontációhoz, a vétóhoz. Mi ennek az oka?

 

Miért konfrontálódnának a többiek, amikor egyetlen ország vétója is elegendő ahhoz, hogy ne fogadják el Európai Unió 2021-2027-es költségvetési tervét és a helyreállítási alaphoz szükséges rendeletet? Ez így kényelmes magatartás számukra, hiszen Magyarország és Lengyelország úgymond viszi el a balhét. Szlovénia is kiáll mellettünk, számos nyugat-európai állam is egytért velünk, de nem fogják kimondani. Ennyi.

 

Szlovákia nyilvánosan megtámadta Magyarország álláspontját, köztársasági elnöki, illetve külügyminiszteri szinten, Csehország pedig feltűnően hallgat az ügyben. Mit jelenthet ez a magatartás a Visegrádi Négyek jövője szempontjából?

 

Ez a magatartás annak tudható be, hogy most mindenki megvárja, mi fog történni Brüsszelben, és majd később fejti ki az álláspontját. A helyzet az, hogy a Visegrádi Négyek tagországai az esetek döntő többségében más-más álláspontot képviselnek, a migránskérdésben viszont egyértelmű összhang volt közöttünk. Ha megnézzük például az Oroszországhoz való viszonyulásunkat, azt látjuk, hogy Magyarország, Csehország és Szlovákia számára nem jelent veszélyt Oroszország, viszont Lengyelország számára mindig ott lebeg az orosz veszély, ezért az Európai Unió mellett állandó amerikai támogatásra van szkségük. Most a vétó ügyében is megjelent ez a véleménykülönbség.

 

Nógrádi György Ipolyságon. Kép: Körkép.sk

 

A magyar és a lengyel kormányfő olyan megoldást szeretne, amelyben nem a tagállamok minősített többsége mondaná ki az ítéletet az egyes tagállamokbeli jogállamisági problémákról, hanem valamilyen bírósági, pártatlan vonalat építenének be. Mi erről a véleménye?

 

Ez jogos felvetés. Mindaz ugyanis, ami most történik, annak sem elmélete, sem gyakorlata nincs Európában. Az Európai Unióban meddő viták zajlanak hónapok óta. Néhány órával ezelőtt Angela Merkel kijelentette a német televízióban, hogy meglátja, milyen kompromisszumos megoldás van és aszerint lép tovább Németország. 2020. december 31-éig még Németország az Európai Unió soros elnöke. Jelenleg teljes német túlsúly van az Európai Unión belül, emellett a legfontosabb poszton Ursula von der Leyen van, most mindketten keresik a kompromusszumot, amely nélkül a déli államok nem fognak pénzhez jutni.

 

A fukar államok sem akarják ezt a pénzt odaadni, mert ha az olaszok, görögök, portugálok, franciák, spanyolok nem tudnak fizetni, akkor a többieknek kell fizetni. Tehát rendkívül érdekes helyzet, amivel most az Európai Uniónak meg kell küzdenie. A magyar és lengyel vétó pedig azt jelenti, hogy mindenképpen valamilyen kompromisszumos megállapodás kell, mert a jogállamiságnak nem lehet az a kritériuma, amit a brüsszeli bürokrácia kitalált. Amint ez a kompromisszumos megállapodás megszületik, biztos vagyok benne, hogy Magyarország és Lengyelország is aláírja.

 

Ön szerint milyen megoldási alternatívák léteznek ebben a lehetetlen helyzetben? Mi lehet a legjobb és a legrosszabb megoldás a jelen állapot szerint?

 

A legrosszab megoldás az, hogy nem lesz megállapodás. A legjobb alternatíva pedig az, hogy kiveszik azokat a kritériumokat, amelyek elfogadhatatlanok Budapest és Varsó számára.

 

Mi várhat ebben a feszült politikai légkörben Portugáliára 2021. január 1-jétől, mint a következő uniós elnökséget képviselő országra, illetve Szlovéniára, amelyik 2021. július 1-jétől veszi át az EU-elnökséget?

 

Ha megnézzük az Európai Unió történetét, sorra fél évre kapják meg az egyes tagországok a soros elnökséget, és ezek a „fél évek“ nagyon ritkán maradnak meg történelmi jelentőségűnek az utókor számára. Hiába mondja tehát most Portugália, hogy bővítést akar, nem biztos, hogy meg tudja valósítani. A világ Portugáliából egészen másként néz ki, mint Brüsszelből, Berlinből vagy Budapestről.

 

Nógrádi György. Kép: szombat.org

 

Én nagyon sokat voltam Portugáliában: egy teljesen más világ, mint a miénk, hiszen a világ első gyarmatbirodalma volt Portugália és Spanyolország. Ami pedig Szlovéniát illeti: igaz ugyan, hogy Szlovénia az egykori Jugoszlávia felbomlásának legsikeresebb „képződménye“ volt annak idején, de ez a sikeres Szlovénia – más országokkal együtt – óriási gazdasági válságba bent bele. Hiába volt Jugoszlávia legészakibb és legfejlettebb része, Nyugat-Európához képest elmaradott volt. Emellett igencsak ellentmondánsosak a szlovén-olasz és szlovén-osztrák kapcsolatok. Tehát ilyen kis országnak az esélye arra, hogy maradandót hozzon a soros EU-elnökség alatt, nagyon kicsi. Ezek a politikai realitások.

 

A jelenlegi nyugat-európai hegemóniai törekvéseknek történeti gyökerei vannak…

 

Így van. Nyugat-Európa gazdagságának jelentős része egyértelműen abban áll, hogy a gyarmatosítással évszázadokon át kirabolta a világot. Közép- és Kelet-Európának azonban nem voltak gyarmatai. Ismeretes, hogy ma a migránsok 90 %-a gazdasági menekült, ezért bármelyik országba is sikerül beszökniük, azonnal továbbállnak Németországba, hiszen úgymond jólétben akar élni.

 

A migránsok kitoloncolása is csupán mellébeszélés és kampányfogás?

 

Persze. Mennyi migránst is toloncoltak ki tavaly? A kitoloncolásra ítélt migránsok mindössze 29 %-át küldték vissza, ami mintegy 71 ezer embert jelent. Ezek mind albánok és észak-afrikaiak voltak, ezekből a térségekből politikai menekültek nem jöhetnek. Tehát az egész európai uniós politika igen fura. S itt voltak a merényletek Nizzában, Párizsban, Bécsben stb., ennek ellenére nem következett be stratégiai áttörés az Európai Unió gondolkodásban. A következőt hangoztatták az európai vezetők: felerősítjük a kitoloncolást, megerősítjük a határokat.

 

Ennek ellenére nem tették meg azokat a lépéseket, melyeknek következtében az Európai Unió határai átjárhatatlanokká váltak volna. Ez annak okán is fontos lenne, hogy az Európai Unión belül ne legyen szükség határőrizetre. Tudni kell, hogy Franciaország lakosságának 10-12 %-a migránshátterű, Németországban mintegy 4 milló olyan török él, aki még nem vette fel a német állampolgárságot. Ausztriában a lakosság 7 %-a, azaz 600 ezer ember muzulmán hátterű. Ezekben az országokban tehát teljesen más a helyzet, mint nálunk. Ezt akarjuk mi, közép-kelet-európaiak, elkerülni.

 

A jelenegi nyugat-európai felfogásnak és hegemóniának nyilvánvalóan történelmi háttere van.

 

Persze. A történet alapja a következő: 1957 márciusában létrejött az úgynevezett római szerződés, amely összehozott hat nyugat-európai államot – a Benelux államokat, Németországot, Franciaországot és Olaszországot. A cél a hatékony gazdasági együttműködés volt. Később elkezdődött a szervezet bővítése: a hidegháború idején felvették Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot, akik hihetetlen támogatást kapnak. A hidegháborót követően ezek a támogatások a  minimumra csökennek.

 

Amikor minket, közép-kelet-európai országokat,  felvettek, akkor lényegében egy csomagot vettek fel. Az Európai Unió történetét az a központi kérdés kísérte végig, hogy: megerősíteni kell-e a szervezetet, vagy bővíteni? A válasz és a döntés mindig a bővítés mellett tette le a voksát. De ma, az Európai unió a maga 28 államával – most már a brexit után 27-tel – egészen másképpen néz ki, mint annak idején hat állammal. A francia érdek mindig az volt, hogy déli bővítés legyen, a német érdek pedig a keleti bővítést szorgalmazta.

 

A következő lépés az volt, hogy bevezették az eurót.

 

Igen. Akkor vezették be az eurót, amikor a franciák látták, hogy a német márka annyira stabil, hogy ha megemelik a kamatlábat, akkor a francia tőke átmegy a francia bankokból a német pénzintézetekbe. Az euró árfolyama akkor 1,95 az 1-hez a német márkához képest, amely rendkívül előnytelen volt a németek számára.

 

Milyen következtetést tudunk mindebből levonni?

 

Azt, hogy mindkét országnak piacra volt szüksége, s ezt meg is szerezték a bővítés után. A lényeg az, hogy a Kelet-Közép-Európába beáramló nyugati tőke nem egyszer rablótőke volt, és ezeket a területeket lerombolta. Azt hittük, hogy ez nekünk, itt, Kelet-Közép-Európában, előnyös lesz: idejön a nyugati tőke, utolérjük a skandinávokat, a Benelux államokat, Ausztirát, Németországot. Szó sem volt erről. A saját rövid távú kapitalista céljaikért jöttek ide, és azt hajtották végre. Nem egyszer felvásárolták a mi cégeinket, gyárainkat, hogy a saját termékeiket idehozzák és nálunk eladják. Most ez a politika folytatódik kicsit burkoltabb, más formában.

 

A jelenlegi helyzetben megújult, mégis begyöpösödött Európai Unió működését látjuk kibontakozni, hiszen az Egyesült Királyság kilépett az Unióból. Így az Európai Uniónak két vezető hatalma maradt: Németország és Franciaország. Mindkettő egyeduralkodóvá akar válni Európában, csakhogy két dudás nem fér meg egy csárdában…

 

Így van, ez a két nagyhatalom teljesen másképpen áll hozzá minden európai kérdéshez. A francia biztonságpolitikai cél egyértelműen az, hogy francia irányítás alá kell venni egész Európát, ahol Párizs a meghatározó vezető erő. Ehhez azonban nem elég erős Franciország gazdasága. A német védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer, néhány nappal ezelőtt viszont azt fogalmazta meg, hogy a német biztonságpolitika kizárólag a NATO-val és az Egyesült Államokkal együttműködve képzelhető el.

 

Az Egyesült Államokban azonban elnökválasztás volt, óriási a káosz és a botrány az országban, így nem tudni, mi fog történni az új elnök hivatalos beiktatását követően…

 

2021. január 20-án hivatalba lévő új amerikai elnök, minden bizonnyal Joe Biden, teljesen más európai politikát fog folytatni. A kérdés az: a hátralévő két hónapban Donald Trump mit fog csinálni. Már vonja ki a csapatait Németországból, 10-12 ezer főt, Afganisztánból és Irakból, 2-2,5 ezer főt akar ezekben az országokban hagyni. Emellett néhány nappal ezelőtt létrejött egy Csendes-óceáni gazdasági együttműködési szervezet, amely a földi GDP több mint egyharmadát foglalja magába, 2,2 milliárd lakossal. Európa erre sem reagált.

 

Térjünk át az örmény-azeri háborúra! Örményország és Azerbajdzsán között azután kezdődtek meg a etnikai harcok, miután 1988. február 20-án a Hegyi-karabah-i autonóm terület parlamentje megszavazta az Örményországgal való egyesülést. A Szovjetunió felbomlása segítette az elszakadási folyamatot, s miután Azerbajdzsán 1991. augusztus 30-án kikiáltotta függetlenségét, szeptember 2-án Hegyi-Karabah szintén így cselekedett. A konfliktus 1992-re háborúvá nőtte ki magát, amely örmény győzelemmel ért véget. Létrejött a de facto független Hegyi-Karabah Köztársaság, ami de jure Azerbajdzsán része maradt. Legutóbb 2020. szeptember végén kezdődtek meg a harcok Hegyi-Karabahban. Úgy tűnik, hogy olyan változás előtt áll a térség, amelyre nem volt példa harminc éve. Ön szerint a mostani háború a harminc évvel ezelőtti konfiktus folytatása?

 

Igen, de a sok százéves szembeállásuk következménye is. Harminc évvel ezelőtt ugye felbomlott a Szovjetunió, és azok az államhatárok maradtak érvényben, amiket még Sztálin húzott meg. Tehát Azerbajdzsán területén van egy örmény terület, a Hegyi-Karabah, s ettől kezdve a konfliktus megoldhatatlan. Most az örmények orosz katonai támogatást kérnek. Mit mond a jogszabály? Azt, hogy csak akkor lehet katonai erővel beavatkozni, ha örmény területen támadás éri őket. Az azeriek rendkívüli módon vigyáztak arra, hogy örmény területeket ne támadjanak meg. Nincs tehát igazság, nincs megfelelő megoldás.

 

Ez a konfliktus ismét azt mutatja, hogy nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem hogy ki tudja jobban az érdekeit képviselni. Ez Azerbajdzsán. Mit mondtak az azeriek? Azt, hogy az azeri és a török nép testvérnépek. Mit mondtak erre a törökök? Azonnal katonai támogatást küldünk. Ennyi. Ez a terület régen szovjet, majd orosz érdekszféra volt. Mi történik most: megjelennek ott a katonai erők, hogy a válságot semlegesítsék. Kik adják ezt a katonai erőt: oroszok és törökök együtt, úgy, ahogy azt Szíriában tették. Együtt hoznak létre bázisokat, mert nyilvánvaló, hogy egyik sem tud a másik nélkül boldogulni.

 

Azeri-örmény háború. Forrás: euroserver.com

 

De hiszen Törökország NATO-tag…

 

Hát, persze. Ezért is mókás ez a helyzet. Emellett Törökörszág hatalmas válságban van, mert ki akarja aknázni a Földközi-tenger keleti részén lévő kőolajat, földgázt, s ez ütközik a görög, a francia, a ciprusi, az egyiptomi és izraeli érdekekkel.

 

Már két hónapja folynak a harcok Hegyi-Karabahban, s úgy tűnik, hogy az azeriek nyerik meg ezt a háborút, a törökök Azerbajdzsán mellett állnak. Az oroszok közvetítőként léptek be a konfliktusba, de melyik oldalon állnak? Mi lehet a végkimenetele ennek a háborúnak?

 

Az orosz fél próbál semleges maradni. Nekik az az érdekük, hogy a konfliktus katonai része véget érjen, mert az örmény területeket nem támadják az azeriek. Az azeri cél az, hogy Hegyi-Karabahban saját fennhatóságukat helyreállítsák. Szó nem lehet autonómiáról, de engedik az ott élő népet élni.

 

Hegyi-Karabah térképe

 

Mi lehet, mi lesz ennek a következménye?

 

Az, hogy nagyon sokan el fognak menekülni Örményországba. Jelentősen csökken majd a népesség, s ez a helyzet az azeriek számára azt jelenti, hogy Hegyi-Karabah kisebb problémát jelent majd számukra, mint amit képviselt a konfiktus előtt. Azt gondolom, hogy az azeri cél nem lehet az, hogy megsemmisítse Hegyi-Karabahot, mert a világ tiltakozna ez ellen. Szándékában állhat viszont, hogy folyamatosan gyengítse ezt a térséget.

 

Köszönöm az interjút.

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 20 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket