Nyitókép forrása: ta3.com

 

Nagyjából egy évvel azután, hogy elindult világkörüli útjára a SARS-CoV-2 névre keresztelt koronavírust, megjelent az első tanulmány, amely azt is megállapította,  mennyivel halálosabb az influenzánál.

 

Az adatok azt mutatják, hogy a COVID-19 háromszor több halálos áldozatot követel, mint az influenza.

 

A kutatás azonban csak Franciaországra terjed ki, egyelőre globális összehasonlításra még nem került sor. Az adatokat a The Lancet folyóirat közölte le.

 

 hirdetes_400x285  

Azonban így is közel 136 ezer kórházban kezelt fertőzött adatait vették alapul – 90 ezer beteg adatait az első, 46 ezer beteg adatait a 2018/2019-es influenzajárvány idejéből. Fontos kiemelni, hogy olyan személyekről van szó, akiknek állapota elég súlyos volt ahhoz, hogy kórházba kerüljenek.

 

A vizsgált időszakban (az első hullámban) a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek 16,9 százaléka nem élte túl a betegséget, míg az influenza halálozási rátája 5,8 százalékos volt. Más szavakkal: minden hatodik kórházban ápolt koronavírusos beteg belehalt a kórba.

 

A vezető kutatókat a halálozási arányok közti különbség megdöbbentette, főleg azért, mert a 2018-2019-es influenzaszezon volt az elmúlt évek leghalálosabbika Franciaországban – ezért kisebb különbségre számítottak.

 

A tanulmány szerzői azt is leszögezték, hogy kétszer annyi koronavírusos szorult kórházi ápolásra, mint influenzás. Ennek hátterében az állt, hogy az influenzával szemben az emberek nagyobb része rendelkezik bizonyos fokú védettséggel, miközben a koronavírus teljesen új, az ember immunrendszere számára ismeretlen kihívás volt.

 

Az adatok szerint nem csak az derült ki, hogy a koronavírus-fertőzöttek nagyobb eséllyel kerültek az intenzív osztályra (16,3 százalék), mint az influenzások (10,8 százalék), hanem az is, hogy a covidos betegek kétszer annyi időt voltak kénytelenek ott tölteni (nagyjából 15 napot).

 

Az egyetlen mutató, amelyben az influenza bizonyult veszélyesebbnek, az a gyermekek fenyegetettsége volt A kutatók szerint az influenza a 18 év alattiak ötödét juttatta kórházba, míg a COVID-19 „csak” 1,4 százalékukat.

 

TheLancet.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!