„Európa evangelizációjára van szükség” – Karácsonyi interjú Tőkés László református püspökkel

Nyitókép forrása: erdely.ma

Az advent a várakozás ideje, az Úrjövet időszaka, a karácsony pedig Krisztus születésének ünnepe. Ilyenkor a lélek elcsendesedik, próbálunk kicsit elvonatkoztatni a mindennapi gondoktól, problémáktól, konfliktusoktól, politikától, és családunkra, valamint a szeretetre összpontosítani. A karácsonyi ünnepkörről, a keresztény/keresztyén értékek megvédéséről Tőkés László református püspök adott interjút a Körképnek, természetesen történelmi távlatokban is tárgyalva a témakört.

Püspök úr! Számodra a karácsonyi ünnepkört mindenképpen történelmi távlatokban kell szemlélni, hiszen nagyon sokan még jól emlékszünk 1989 adventjére és karácsonyára, amikor többedmagaddal megdöntötted Románia Ceaușescu vezette kommunista diktatúráját. Mielőtt azonban erre emlékeznénk, megkérdezem: Miként emlékszel vissza gyermekkorod családi és gyülekezeti karácsonyi ünnepeire?  

Mindig csodálatos élmény volt számomra gyermekkoromban a karácsonyi ünnepeket megélni, átélni, hiszen egy nyolcgyermekes papi családban nőttem fel: minden alkalommal áhítattal ültünk a jászol körül, a Szent Család közösségében, a családi liturgiában és az ünnepvárásban elmélyülve. Szenteste pedig libasorban álltunk és vártuk, hogy megszólaljon a csengő. Erre a családi eseményre tevődtek rá később a gyülekezeti karácsonyi ünnepek, amelyek a gyülekezetre közösségformáló élményként hatottak.

   

Ez még a Ceaușescu-diktatúra idején történt, amikor igencsak korlátozták a karácsonyi ünnepkör, a karácsonyi ünnepek megtartását. Fiatal lelkipásztorként magam köré gyűjtöttem a gyermekeket és általuk a szüleiket, százával jöttek, örömmel, szeretettel. Mindez közösségépítő eszköz és élmény volt számukra, ami végül is leépítette a diktatúra szigorát és istentelenségét, és mintegy megelőlegezte a szabadság eljövetelét.   Különösen nagy élmény volt a gyermekek és gyülekezetek számára a betlehemezés. Mondanom sem kell, hogy ezzel kihívtuk magunkra a titkosszolgálatok haragját is, mert teljesen leszoktattak bennünket a betlehemezés ősi szokásáról.

Önhatalmúlag vezettük be tehát a betlehemes játékoknak a gyakorlatát.  Néprajzi gyűjteményekből halásztuk ki az ősi betlehemezési játékokat, és azokat adtuk elő, jártunk házra-házra, családról-családra. A gyülekezet tagjai valósággal versengtek egymással, hogy hozzájuk is elmenjünk. Szívesen láttak minket, majd megvendégeltek bennünket. A gyermekeknek hatalmas élményt jelentett a karácsonyi örömige hirdetése, úgy, ahogy a Lukács evangéliumában olvashatjuk: „elhirdették”, miként a pásztorok, amit láttak és hallottak.

És jött 1989 ősze és karácsonya. Nyílt harc vette kezdetét közted és a Ceaușescu-rendszer között. Ennek híre akkor érkezett meg Magyarországra, amikor a Magyar Televízió Chrudinák Alajos által vezetett Panoráma című műsora bemutatta azt az interjút, amit két kanadai újságíró, Michel Clair és Rejean Roy, készített veled titokban. Ekkor vált híressé mondatod: „Át kell törni a hallgatás falát!” Eljött tehát a történelmi karácsony. Az egyre durvább román hatósági intézkedések nemcsak a te tevékenységedet akadályozták, hanem híveidnek, a gyülekezet tagjainak szabad vallásgyakorlását is. Egy törvényszéki végzés szerint neked és családodnak 1989. december 15-én – karácsonyi előtt kilenc nappal – ki kellett költöznöd a lelkészlakásból. Miként élted meg ezeket a heteket?

December 10-én a szószékről felhívtam a gyülekezet figyelmét, hogy jelenjen meg a kilakoltatás napján, a helyszínen. Ami ezután következett, az már azoknak az eseményeknek a kezdete, amelyeket jobb híján úgy nevezünk: „román forradalom”. Mi Temesváron, majd Menyőben 1989-ben a karácsonyt valóban történelmi eseményként éltük meg.   Újkori történelmünk fontos eseménye mindaz, ami 1989-ben Romániában, Erdélyben, a Kárpát-medencében, a volt kommunista országokban végbement.

Ennek szubjektív módon is fontos fejezete a temesvári eseménysorozat, a temesvári karácsony, s mindaz, ami a temesvári gyülekezettel, velem személy szerint, a romániai magyarság vagy éppenséggel a családom életében történt ebben az időszakban.   Eljött tehát a karácsonyi szabadítás ideje, amire mindenki várt akkoriban, s elhozta a szabadságot számunkra, ami egyet jelentett az Egyiptomból való egykori szabadulással. A krisztusi szabadítással, ami már teológiai és ideológiai értelmet kölcsönöz karácsony ünnepének.

Ceaușescu hatalmának megdöntése ezen a karácsonyon szinte azonos volt a heródesi hatalom bukásával, hiszen halálraítélt magyar kisebbségként éltünk Romániában. Akkori elnyomatásunk és pusztulásunk eszembe juttatja azt a prófétai igét, hogy „a nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot” (Mt 4,16). 1989 adventjében erősödő fénnyel jött a beteljesedés.

Másfél évtizeddel később jött a 2004. december 5-ei gyászos advent, amikor a magyarországi közvélemény egy része – a Gyurcsány-kormány nemzetellenes propagandája hatására – lemondott a határon túli magyarokról, és ellenünk szavazott…  

Bibliai szóhasználattal élve: amikor újra szállást keresett a Szent Család, nem volt, aki befogadja őket. Ezen a napon Kárpát-medencei igazságunk hiába zörgetett Magyarország ajtaján, nem nyert bebocsáttatást. Akkor történt, hogy egy televíziós vitaműsorban ezt a szép karácsonyi éneket, a Szállást keres a Szent Család kezdetűt énekeltem a Magyar Televízióban Duray Miklós és Ágoston András társaságában, illetve Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jelenlétében, de a kormányfőn nem fogott sem az ige, sem pedig a karácsonyi ének.

Így jártuk végig és éltük meg azokat az éveket, mígnem eljött végre 2010, amikor az anyaország végre befogadta a határon túlra szakadt testvéreit, lehetőséget adott minden határon túli magyar számára a magyar állampolgárság felvételére. Ezen az úton haladunk mindmáig. Így várjuk most Krisztus urunk születését.

Most, a világjárvány idején, milyen üzenetet hordoz ez a különleges karácsony az emberek számára?  

Nagyon lesújtó állapotban várjuk most a karácsonyt. Azt gondolom azonban, hogy semmivel sem volt könnyebb a Betlehembe érkezés idején a Szent Család korabeli helyzete sem, a Római Birodalom elnyomatása alatt. Most valódi mélységből kiáltjuk, hogy várja lelkünk az Urat, és azt gondolom, hogy hasonlít arra, amiként vártuk annak idején a diktatúra bukását, a heródesi uralom alóli felszabadulásunkat.   Így máris értelmet nyer a mi mostani szívbéli adventi várakozásunk.

Várjuk tehát Istennek a szabadítását, várjuk a járványnak az elmúlását, és arra gondolhatunk, hogy milyen mélységekből szabadított meg bennünket az Isten történelmünk során. Ez az adventi várakozás teszi mélyebbé és tartalmasabbá a mi hitünket. Imádkozunk Istenhez, hogy szabadítson ki Babilóniából, a Római Birodalom szorításából és ragyogtassa fel előttünk Krisztus születésének örömét.

Nagyon sok támadás éri mostanság a kereszténységet, a keresztény értékéket. Miként védhető meg ma az Európai Unióban – és egyáltalán az európai földrészen – a kereszténység?  

Nagyon furcsa érzés, hogy a saját szülőföldünkön és a keresztény Európában védekező állásba szorult a kereszténység. Furcsa érzés tölt el bennünket, hogy Pál apostol Európába jövetelével – közel kétezer évvel ezelőtt – a krisztusi misszió megnyerte a híveket, az embereket, a népeket, és most, kétezer év elmúltával mintha egy újkori pogányság szorítaná vissza és űzné ki a kereszténységet a saját állásaiból.

Egészen embertelen és abszurd helyzet, hogy a pápának kell gesztusokat tennie az idegen erők és hatalmak felé, ahelyett, hogy hitünk öntudatával tudnánk ellene állni annak a térhódításnak, amely hitünk és kereszténységünk háttértbe szorítására és megsemmisítésére törekszik.   Jól mondta annak idején XVI. Benedek pápa, hogy Európa evangelizációjára van szükség, és nem egy defenzív, magyarázkodó, hátráló kereszténységre.   Bizonyságtevő és hitvalló keresztények sokaságára van szükség, akik hitükkel és minden erejükkel próbálják feltartóztatni a keresztyénellenes irányzatot.

Azt gondolom, hogy Magyarországnak is köszönhetően olyan eszmélés korszakába érkeztünk, amikor végre szembeszállunk a jelenlegi helyzet kihívásaival és a győzedelmes Krisztus erejével készülünk a jövőre, és formáljuk azt.   Remélem, hogy a megpróbáltatások, a kihívások, a megaláztatások ellenhatásaként hitünk olyan erejére teszünk szert, amely képessé tesz bennünket a kiút megtalálására és erre az eszmélésre.

Köszönöm a karácsonyi beszélgetést.    

Tarics Péter