Nyitókép forrása: radiozet.pl

 

A whiskykóla lengyel kedvelői már azon tréfálkoznak, hogy a kóla lesz a legdrágább összetevője kedvenc italuknak, nem a whisky. Az év elejétől ugyanis Lengyelország új adónemet vetett ki a cukor, édesítőszer és koffein tartalmú üdítőitalokra.

 

Az intézkedést a kormányzat az elhízás elleni harccal magyarázza. A kritikusok szerint csak a válság miatt megcsappant államkasszát akarják feltölteni. Tény azonban, hogy ha ez utóbbi lenne a céljuk, egy olyan adónemet találtak volna ki, amely nem árrugalmas – az üdítők drágulásával nyilván jelentősen visszaesik a kereslet és így az adóbevétel is.

 

Az adó két részből áll. A fi adórész 0,50 zlotyt (nagyjából 11 eurócentet) vet ki az üdítőital literjére, a mozgórész pedig a cukor- vagy édesítőszer arányától függően változik. A koffein tartalmű energiaitaloknál 0,10 zloty a literenkénti díj.

 hirdetes_810x300  

 

Az adó bevezetésére gyorsan emelkedésbe kezdtek az üdítők árai. A legérintettebb márkák a Coca-cola és a Fanta, ezek árai néhány helyen 40 százalékkal ugrottak meg.

 

A gyártók – kicsik és nagyok egyaránt – tömeges elbocsátásokat és csődeljárásokat vizionálnak. Valójában azonban több más országban is bevezették már az ehhez hasonló „cukoradót”, például Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Írországban.

 

Az is igaz azonban, hogy Franciaországban sokak szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az üdítőital gyártás szektorában nagyobb visszaesés történt, mint amilyen hozadéka volt az intézkedésnek az egészségügyi rendszeren belül. Egyes kutatások szerint az édes kekszek megadóztatása hatékonyabb megoldás lenne.

 

Az Eurostat 2014-es adatai szerint Lengyelországban a cukorfogyasztás nagyjából az uniós átlag körül mozog. Egy 2016-os lengyel kutatás azonban megállapította, hogy a lengyel férfiak 68, a lengyel nők 3 százaléka túlsúlyos, és ezek az arányok emelkedőben vannak.

 

Meggyőző érv a lengyel kormány álláspontja mellett, hogy egy átlagos lengyel polgár 2008-ban még „csak” 21,5 kg cukrot vagy édesítőszert fogyasztott egy évben, 2017-re ez a mennyiség 33,3 kilogrammra emelkedett.

 

Körkép.sk, radiozet.pl, businessinsider.com.pl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!