Nyitókép forrása: forbes.com

 

Január 25. és 29. között ismét összeülnek a világ vezetői a Világgazdasági Fórum keretében megvitassák a globális elit legfőbb problémáit. Ezúttal a járványra való tekintettel csak virtuálisan. A főbb témák között szerepel Kína, a COVID-19 utáni világ és a társadalmi-gazdasági átalakulás kihívásai is. A WEF honlapja szerint a vendégelőadók között ott lesz Angela Merkel német kancellár, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, Xi Jinping kínai elnök, Emmanuel Macron francia államfő, vagy épp Guiseppe Conte olasz kormányfő. Természetesen a nemzetek feletti szervezetek képviselői sem maradnak le, mint például Christine Lagarde EKB-elnök és António Guterres ENSZ-főtitkár.

 

A találkozó fizikai valójában idén nem a svájci Davosban, hanem Szingapúrban valósul majd meg május 25. és 28. között.

 

Az már most borítékolható legalább néhány mondat erejéig szóba kerül Joe Biden amerikai elnökké választása is, ő ugyanis többször jelezte, hogy visszavezetné az Egyesült Államokat a globális nemzetközi szervezettek, ahonnan Donald Trump idején távozott – ilyen például az Egészségügyi Világszervezet vagy a párizsi klímaegyezmény. Illúziókra azonban nincs ok, Bidennek meg kell oldani a koronavírus-járvány okozta dilemmákat (gazdaság vagy emberélet), és a végletekig kiélezett társadalmi feszültséget az Egyesült Államokban.

 

Az idei fórum mindenesetre már határozottabb irányt követ témaválasztásban. Láthatóan meghatároztak azokat a pontokat, amelyek mentén a világ előttünk álló változásait szeretnék lemenedzselni. Persze, van ezek között olyan is – mint a tengerek megmentésének témája – amelyeket inkább PR okokból vettek fel. Nyilván jobban hangzik, ha a világ leghatalmasabbjai nem csak a gazdaság növekedéséről, de világ tengereinek tisztaságáról is beszélnek.

 hirdetes_810x300  

 

A hét fő téma közül azért érdemes kiemelni párat:

 

Igazságosabb gazdasági játékszabályok

 

A WEF ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy a második világháború óta a várható élettartam globálisátlaga 30 évvel nőtt meg, és milliárdokat sikerült az oktatással kiemelni a nyomorból, legalábbis egy időre. A helyzet azonban kezd megváltozni, a gazdagok és szegények közti szakadék egyre mélyül, és az új technológiák és a pénzpiaci szabályok pedig csak gyorsítják ezt a folyamatot. Ebben a blokkban a WEF vendégei arról fognak értekezni, hogyan lehetne a vagyoni egyenlőtlenségeket csökkenteni, a gazdaságot pedig igazságosabb alapokra helyezni. Például azzal, hogy a járvány utáni gazdasági fellendülés ne a foglalkoztatás csökkentése árán következzen be.

 

Egyre mélyül a vagyoni egyenlőtlenség Svédországban, de már nincs politikai akarat az adók emelésére

 

Tudományos fantasztikumba illő új technológiák

 

A „Technológia a jólétért” című blokk olyan témákat jár körbe, mint a súlyos etikai kérdéseket felvető tudományos áttörések. A központi dilemma az automatizált rendszerek terjedése, és az ebből fakadó munkahely megszűnések, de szó lesz olyan sci-fibe illő kérdésekről, mint a (csak elméletben) genetikailag módosított csecsemők, a háborúban alkalmazott robotok és az online tér algoritmusainak társadalmi megítélése.

 

Negyedik ipari forradalom

 

Ez a blokk azt a dilemmát vesézi ki, hogy az életünk minden részét átszövő online tér milyen változásokat hoz a gazdasági életben és a foglalkoztatásban. Sokan bizakodva tekintenek az előttünk álló „negyedik ipari forradalomra”, amely ismét rég nem látott fellendüléssel kecsegtet. A fórum azonban kritikusan próbál közelíteni a dologhoz, és arra keresi a választ, hogy szabad-e kizárólag a piacok „láthatatlan kezére” bízni a forradalom lebonyolítását – az ugyanis jóval fájdalmasabb változást jelent.

 

Egészségügy

 

A koronavírus-járvány ismét a középpontba helyezte az olyan, sokáig méltatlanul háttérbe szorított ágazatokat, mint az egészségügy. A fórum ezen blokkjában azonban a mindenki számára elérhetőbb egészségügy helyett inkább az orvostudomány nagy áttöréseiről lesz szó.

 

Túl a geopolitikán ott a végtelen űr

 

Nem újdonság, hogy a hadászati stratégiai verseny a tengerekről lassan áttevődik az űrbe. A korábbi szabály, miszerint aki ellenőrzi a vizeket, ellenőrzi a szárazföldet is, új szabály születik: aki ellenőrzi az űrt, azé a hatalom. Űrhadászat van kialakulóban. A WEF szerint azonban minden nemzet ugyanazon a bolygón él, ezért versenyzés helyett a bolygó megmentésére kellene fordítani az energiát nemzetközi együttműködés keretében. Megjegyezzük, ez inkább PR-akció. Ez olyan, mintha azt kérné a világ legnagyobb hatalmaitól, hogy mondjanak le haditengerészetükről, és minden pénzüket fordítsák óceánkutatásokra…

 

Láthatjuk, hogy az érdemi témák központjában a munkahelyek megtartása, a technológiák változása áll. Nyilván nem puszta jóindulatból járják körül ezeket a dilemmákat, sokkal inkább azért, mert veszélyes társadalmi folyamatokat indíthatnak be, ha az elit túlfeszíti a húrt az embereknél. A koronavírus előtt már így is súlyos károkat szenvedett a hitelességük: Panama Papers, Soros-leaks, és sorolhatnánk.

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!