Nyitókép: TASR

 

Több ország is új utazási korlátozásokat vezet be annak érdekében, hogy megakadályozza a koronavírus fertőző mutációinak terjedését – tájékoztatott Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár a közösségi oldalán.

 

Németország a légi közlekedés korlátozásán gondolkodik

 

 hirdetes_400x285  

Izrael január 31-ig leállította a nemzetközi repülőjáratokat és teljesen lezárta a határokat és a reptereket a személyi forgalom előtt.

 

 „Hasonló lépést tervez Németország is. Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter szerint előfordulhat, hogy korlátozni fogják a légi közlekedést és leállítják a nemzetközi járatokat úgy, mint Izraelben“

 

– pontosított Klus.

 

Megközelítőleg március 1-jéig a Belgiumba utazó és onnan érkező utasoknak érvényes okot kell tudniuk felmutatni a határátlépéshez.

 

„Ezek a szabályok azokra az idegenekre is vonatkoznak, akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek Belgiumban, és akiknek az országba való megérkezésük után kötelező hétnapos karanténba vonulniuk. Vírustesztet az érkezés első napján és a karantén utolsó napján kell csináltatniuk“

 

– tette hozzá Klus.

 

Az államtitkár szerint azoknak a személyeknek, akik repülővel vagy hajóval érkeznek EU-s tagországból Franciaországba, azoknak negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, ami nem lehet régebbi 72 óránál. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik szárazföldi úton érkeznek Franciaországba más EU-s tagországból.

 

Az USA-ban tilos a belépés más országok lakosainak

 

Klus tájékoztatása szerint az Egyesült Királyság hamarosan tíznapos karantént fog bevezetni a hotelekben azon utasok számára, akik a világ valamelyik magas rizikójú országából érkeznek.

 

„Jelenleg mindenkinek – beleértve a szlovák polgárokat is –, aki a Brit-szigetekre érkezik, negatív vírusteszttel kell rendelkeznie, emellett karanténba kell vonulnia. Angliában a karantént az ötödik nap után a második negatív vírusteszttel lehet feloldani“

 

– magyarázta Klus.

 

Az Egyesült Államokba ismét felújították azt a rendelkezést, miszerint az a nem amerikai polgár, aki az utóbbi 14 napban Brazíliában, Írországban, az Egyesült Királyságban vagy valamelyik schengeni országban volt (beleértve Szlovákiát is), az nem léphet át az USA határát.

 

Karantén és vírusteszt az érkezés után

 

Finnországban megközelítőleg február 25-ig szintén új rendelkezések lesznek érvényben. Klus magyarázata szerint Finnországba csak a helyi lakosok és családtagjaik, a finnországi tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek, a tanulmányaik céljából vagy üzleti út miatt érkező személyek érkezhetnek az országba, illetve az elengedhetetlen esetek is ide tartoznak.

 

Litvániában az összes olyan személynek, aki koronavírus sújtotta térségből érkezik (beleértve Szlovákiát is) negatív koronavírus-tesztet kell felmutatnia, ami nem lehet régebbi 48 óránál. Ezután kötelező abszolválni a 14 napos karantént, amit legkorábban a tizedik napon elvégzett következő teszttel lehet lerövidíteni.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!