Nyitókép forrása: nytimes.com

 

Csütörtökön megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését – erről Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

 

„Történelmi időket élünk” – mondta Kiss László, aki a műsorban felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. Ezek közül a legfejlettebb, a Perseverance, magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a légköri fékezést és leszállást a Jezero-kráter térségében. Hozzátette: a marsjáró landolását csütörtökön este 9 órától élőben közvetítik csillagászok a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán.

 

Kiss László elmondta, a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják, autonóm módon fog leereszkedni a bolygó felszínére. Hozzátette: csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet beszámolni kis, 11 és fél perces késéssel, hiszen ennyi idő kell, hogy az információ eljusson a Földre. Kiss László elmondta azt is, hogy a korábbi marsjárók általában nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ezzel szemben a Perseverance egy kontrollált, aktív, nagyon komplex leszállást hajt végre.

 

 hirdetes_400x285  

Ebben elég sok kockázat van – magyarázta Kiss László. A csillagász kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik. „Ezek mind olyan technológiai demonstrációk, amelyeknek a tudományos jelentősége ma még kevésbé fontos, viszont a jövőbeli kutatásokat meg fogják alapozni” – hangsúlyozta Kiss László.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!