Nyitókép forrása: cnbc.com

 

Hamarosan akár arra is lehetőség nyílhat, hogy a magánorvosoknál koronavírus vakcinát lehessen vásárolni az állami vakcinázás keretein kívül – derül ki az Index.hu cikkéből. Az egyik magáncég honlapján szereplő felhívásra hivatkozva a portál azt írja,

 

A Nemzetközi Oltóközpont oldalán már van lehetőség időpont foglalásra – díj ellenében. Tájékoztatásuk szerint ha valaki az állami oltási sorban nem kiemelt személy, vagyis nem egészségügyi vagy szociális dolgozó, illetve 65 évnél idősebb, akkor akár az oltóközponttól is beszerezheti a védőoltást.

 

Persze a dolog nem ennyire egyszerű, ugyanis a soron kívüli, de fizetett oltások csak akkor tehetők elérhetővé, ha megszűnik a jelenlegi hatalmas méreteket öltő vakcinahiány. Egyelőre egyetlen európai országban sincs arra legális lehetőség, hogy az állami vakcinázáson kívül kapjon valaki oltást magánegészségügyi intézményeken keresztül. De amennyiben a vakcinák elérhetőbbé a szállítmányok pedig nagyobb volumenűvé válnának, gyorsan megváltozna a helyzet.

 

A felvetés mindenesetre nem egyedülálló. Pavol Jarčuška professzor kedden Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elárulta, hogy több magáncég is keresi a megoldást arra, hogy vakcinához jusson, egyesek például azért, hogy saját alkalmazottjaikat soron kívül beoltassák a termelés folyamatosságának fenntartása végett. A jelenlegi szabályok szerint azonban külön importengedélyre van szükség ahhoz, hogy az oltásokat a magánszféra is használhassa.

 hirdetes_810x300  

 

Az Index ugyanakkor azt írja, hogy ha a vakcinák európai engedélyezése felgyorsul, akkor lehetőség lesz arra, hogy a páciensek saját maguk válasszák meg, milyen oltóanyagot igényelnek. Ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy díj ellenében az állami vakcinázásnál korábban is meg lehessen kapni az oltást.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!