Nyitókép forrása: bloomberg.com
Az Európai Unió új vakcinázási stratégiát dolgozott ki az elkövetkező időkre. Egy brit agytröszt elemzése szerint a beoltott személyek számának drasztikus emelésével a tervezett szeptember vége helyett már augusztusban elérhető lehet a 75 százalékos oltottsági szint a felnőtt lakosság körében. Állítólag a megnövekedett vakcinagyártó kapacitások  a kitűzött új célokat elérhetővé teszik. Ha ez sikerül, a következő kérdés az lesz, hogy a tagállamok milyen gyorsan tudják majd elosztani és beadni az oltásokat a lakosságnak.

 

Koronavírus mutációk terjednek Európában, már Németországban is több száz fővel nőtt a napi azonosított fertőzöttek száma a minap. Csehországban megjelent a dél-afrikai vírustörzs, ami az eddigi tanulmányok szerint csökkentheti a vakcinák hatékonyságát és képes lehet újrafertőzni azokat, akik egyszer mát átestek a betegségen. A brit és dél-afrikai mutációk mellett már létezik a britnek egy saját új variánsa is, amely egyelőre csak Nagy-Britanniában mutatta meg magát, de van cseh és brazil vírustörzs is.

 

A legtöbbjük sajnos nem csak fertőzőképesebb, de súlyosabb lefolyású betegséget is okoz, ezért nőhet a halálos áldozatok száma. A járvány lassítani ugyan lehet, megállítani viszont csak vakcinázással lehetséges. Az Európai Unió vakcinázási politikája túlságosan lassú volt, emiatt jelenleg messze elmarad a fejlett világ oltottsági szintjéből. Nagy-Britanniában 100 emberre 27 legalább egy adag oltást kapó személy jut. Az Egyesült Államok a múlt héten érte el a száz lakosra jutó 20 fős határt, miközben az EU-ban ez összehasonlíthatatlanul kevesebb: mindössze 6 fő/100 lakos.

A Bloomberg közlése a Moderna és a Pfizer vakcinagyártókkal kötött új megállapodás értelmében a márciusban érkező oltóanyag szállítmányok megduplázódnak, majd áprilisban ismét megduplázódnak.

 

 hirdetes_810x300  

A szakértők azonban közben arra figyelmeztetnek, hogy egyáltalán nem lehet tudni, elégséges-e a felnőtt lakosság három negyedének beoltása az egyre népesebb új és veszélyesebb variánsok miatt. A jelenleg ismert és a jövőben várható mutációk egy része bizonyára képes lesz részben vagy teljesen megkerülni a vakcina hatását és az emberi szervezet antitestjeit.

 

Mire elég a 60 százalék?

 

Igor Matovič szlovák kormányfő két hét eleji sajtótájékoztatóján egyenesen úgy fogalmazott, hogy a brit mutáció esetében a valódi közösségi védettséghez nem a felnőtt lakosság 60 százalékának beoltására van szükség (ez jelenleg a szlovákiai célkitűzés), hanem a teljes lakosság 80 százalékának vakcinálására. Abszolút számokban: 3,3 millió helyett 4,4 millió embernek kell megkapnia az oltást. A leszerződött mennyiségekkel elvileg nem lenne gond, több mint 17 millió adagot vásárolt meg az állam különböző gyártóktól. A rendelés teljesítése majd a logisztika azonban már más kérdés.

 

Az új mutációk okozta veszélyekre a gyártóknak előre fel kell készülni az oltóanyagok módosításával. A Moderna és a Pfizer már egy hónapja jelezte, hogy dolgoznak ennek a jövőbeli eshetőségnek a gyors kezelésén.

 

Az EU vezetői abban egyetértenek, hogy gyorsítani kell a vakcinák regisztrációjának menetén. Az EU most azt ígérte, hogy az év második negyedében 300 millió vakcina érkezik az unióba, ami 150 millió beoltására lesz elegendő. Ez jelentős előrelépés lehetne – ha megvalósul – a januárban érkezett 18 millióhoz, a februári 33 millióhoz és a márciusi (csak tervezett) 55 millióhoz képest.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.