„400 ezernél több magyarral számolhatunk, ha…” – Interjú Gyurgyík László szociológussal, egyetemi oktatóval

Nyitókép: csemadok.sk

A népszámlálás kellős közepén vagyunk, több mint kétmillióan töltötték már ki a kérdőíveket. Mindmáig sok a vitatott kérdés a népszámlálási ív kérdéseit és tisztaságát tekintve, s nemcsak a két nemzetiség megjelölésének lehetőségéről van szó. A felvidéki magyarság népességfogyásának okairól, magáról az idei népszámlálásról és a várható eredményekről kérdeztem Gyurgyík László szociológust, egyetemi oktatót.

A 30 évvel ezelőtt – tehát az 1991-es – népszámlálás alkalmával még 567 296 magyart vettek számba Szlovákia területén (ez az akkori lakosság 10,8 %-át jelentette), a 2001-es – tehát a 20 évvel ezelőtti – népesség-összeíráskor 520 528-an vallották magukat magyarnak ez az összlakosság 9,7 %-a volt, a tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatok szerint pedig 2011-ben Szlovákiában 458 467 magyar nemzetiségű lakos élt, ami az össznépesség (5 397 036 személy) 8,5 %-át tette ki. Ha így megy tovább, akkor matematikailag a magyarok 70 év múlva eltűnhetnek Szlovákiából. Mit gondolsz erről? Mi lehet az oka az ilyen arányú népességfogyásnak?

Látnunk kell azt a lényeges mozzanatot, hogy az elmúlt harminc évben – országosan is – teljesen mások voltak a népesedési tendenciák, mint az azt megelőző időszakban. 1950 és 1991 között ugyanis két alkalommal is volt igen jelentős létszámnövekedés, amikor a háborúból visszatért emberek tömegesen családot alapítottak. A másik pedig bizonyos mértékig ennek a következménye, hiszen az ebből a generációból megházasodott egyének szintén családot alapítottak, és a hetvenes évek közepén igen jelentős volt az országban a termékenység, éves szinten néhány éven keresztül több mint százezer gyermek született. A rendszerváltást követően pedig felgyorsuló csökkenés figyelhető meg.

   

A 2001 és 2004 között éves szinten többen haltak meg, mint amennyien születtek. Ilyen időszak nem fordult még elő addig a csehszlovák államiság időszakában. Azóta nagyon lassú emelkedés figyelhető meg. Ami pedig a magyar lakosságot illeti, az országoshoz hasonló trendek voltak tapasztalhatók. Csak valamilyen módon mindig kedvezőtlenebbek voltak az országos trendeknél. A másik lényeges szempont, hogy elöregedettebbek vagyunk, ami azt jelenti, hogy a magyar lakosság átlagéletkora 3-4 évvel magasabb az országos átlagnál. A kimutatott statisztikai adatoknál az elhalálozások száma is nagyobb az országos átlagnál.

A magyar népesség csökkenésében igazán meghatározó viszont az asszimiláció, tehát a nemzetiségváltás folyamata, ez teszi ki tulajdonképpen a veszteségnek a legnagyob részét. Ami a legutóbbi népszámlálást illeti, ott megjelent egy nem egészen új tényező, de a nemzetiségek vonatkozásában volt igen nagy mértékben meghatározó, mégpedig az, hogy a lakosság 7 százaléka nem vallotta be a nemzetiségét. Utánaszámoltam az adatoknak, és egy becsléssel megállapítottam, hogy amennyiben a nemzetiségüket be nem vallókat egyes nemzetiségek szerint szétosztottam a települések szerint, 480 ezer fölött lehetett ténylegesen a magyarok létszáma Szlovákiában 2011-ben. 

Mi lehetett az oka annak tíz évvel ezelőtt, hogy több mint 380 ezer ember nem vallotta be a nemzetiségét?

Az, hogy a lakosság 7 százaléka nem vallotta be a nemzetiségét, ez csak az adatgyűjtésnek az egyik oldala, hiszen nemcsak a nemzetiségüket nem vallották be sokan, hanem egyéb mutatók esetében is nagyon magas volt a nem válaszolók száma. A rendszerváltás előtt alig volt olyan, akinek ismeretlen volt a válasza, hiszen más módszerrel is történt a „népszámlálás“. A nem válaszolók nagy aránya már 1991-ben megjelenik, mégpedig olyan érzékeny kérdéseknél, mint a nemzetiség vagy a felekezeti hovatartozás kérdése. Ez utóbbi esetében például 17 százalék nem válaszolt. 2001-ben a lakosság 20 százaléka munkanélküli volt, és a foglalkozásra való rákérdezésnél is ennyien nem töltötték ki ezt a rovatot. A nem válaszolók tehát olyan kérdésekre nem válaszolnak, melyek problematikusak. Nem beszélve arról, hogy a lakosság egy része kevésbé figyelt oda, hogy kitöltse a népszámlálási kérdőíveket, ezt a hiányt a statisztikai hivatal próbálta pótítani különböző statisztikai eljárásokkal.

Persze az is tény, hogy 1990 előtt az ország lakosságának mintegy 10 százaléka volt a kommunista párt tagja, így nyilván kényelmetlen lett volna számukra a felekezeti kérdés megválaszolása 1991-ben. Jól érzékelem?

Természetesen, hiszen olyan pártnak voltak a tagjai, amelyik nyíltan az ateizmust hirdette. S ne felejtsünk el még egy aspektust. A kilencvenes évek elején igencsak felemás elképzelések fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen, milyen lesz az ország irányultsága. Bizonyos szélsőségesek egy egyházi állam létrehozásából indultak ki. Ne felejtsük el azt sem, hogy 1939-től a Tiso-féle Szlovákia a fasizmus és a kereszténység egyfajta ötvözeteként volt jelen Európában. Ilyen helyzetben sokan a nem válasz mellett döntenek. Megjegyzem, hogy tíz évvel később már a felekezeti kérdéseket meg nem válaszolók száma jelentős mértékben csökkent, a felekezeten kívüli nem válaszok viszont növekedtek. 

Hogyan oszlik meg ez a 7 százalék, amiről beszélünk?

Megnéztem ezt a 7 százalékot települések szerint, nincs lényeges különbség a településeken élő nemzetiségek megoszlása szempontjából. Megfigyelhető, hogy minél nagyobb településről van szó, annál többen nem töltötték ki az egyes kérdéseket.

Mit gondol arról, hogy az idei népszámlálási íven két nemzetiség is beírható? Lehet valakinek két nemzetisége?

Ez egy jó kérdés. Látnunk kell, hogy vannak olyan csoportok, rétegek, amelyek valamilyen módon köztes helyzetben vannak, illetve két nemzetiséghez is kötődhetnek. Elsősorban a vegyes házasságban élőkre, a vegyes házasságokból származókra gondolok konkrétan. Csakhogy itt jelentős asszimetria van jelen, hiszen a szlovák-magyar vegyes házasságból születőknek mindössze 20 százaléka lesz az, aki magyar nemzetiségűnek vallja magát, 80 százalék a többségi nemzethez inklinál. Itt ugyan ténylegesen jelen van a kettősség, csakhogy azt kell látni, hogy ez a helyzet rendkívül asszimetrikus. Akik pedig vegyes házasságra lépnek, azok új rokoni körben, új kultúrában játszanak átjáró szerepet. A kérdés csak az, hogy ez a kettősség milyen mértékű.

Bizonyos mértékben tudunk erre válaszolni az elmúlt népszámlálások eredményei alapján, hiszen nemcsak a nemzetiségre kérdeztek rá, hanem az anyanyelvre is. Ezek alapján a magyar lakosság esetében mintegy 10 százalékkal vannak többen azok, akik magukat nemcsak nemzetiség, de anyanyelv szintjén is magyarnak vallják magukat. A kérdés persze az, hogy az ilyen módon feltett kérdésnek – mármint a két nemzetiség megvallásának – milyen mértékben van megalapozottsága. Az is kérdés, hogy mi lesz ezután ezekkel az adatokkal. S persze az is problematikus, hgy különböző politikusok beleavatkoztak ebbe a kérdésbe, holott ez szakmai kérdés és nem politikai.    

Milyen létszámcsökkenés várható az idei népszámlálás alkalmával? 

Attól függ, hogy hányan fogják kitölteni a kérdőívet. Ha tömeges lesz a kitöltést megtagadók száma, ebből az is automatikusan következik, hogy tömegesen nem töltik ki a nemzetiségi hovatartozást sem. Ezek alapján a magyarok jelentős létszámcsökkenésével kellene számolunk. Ha nem lesz a nemzetiségre vonatkozó kérdésre válaszolók számaránya magasabb, mint tíz évvel ezelőtt volt, akkor 400 ezer fölötti magyarral számolhatunk. Amennyiben sokkal magasabb lesz a választ megtagadók számaránya,  a kimutatott szám ettől alacsonyabb is lehet.  

Köszönöm a beszélgetést.

Tarics Péter