Nyitókép forrása: index.hu

 

A magyar kormány egy napon belül nyilvánosságra hozza az orosz és a kínai vakcinákra kötött szerződéseket, és az Európai Uniót is arra kéri: az Európai Bizottság által kötött szerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

Brüsszel megtiltja a tagállamoknak ezek nyilvánosságra hozatalát – jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve: levélben fordul az illetékes biztoshoz, hogy az unió által a tagállamok nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni. Közölte azt is: miután a magyar kormány képes az év első felében mindenkit beoltani, ezért az év második felére már csak akkor rendel vakcinákat, ha ez a későbbiekben feltétlenül szükséges. A jelenlegi lekötések értelmében ugyanis a felnőtt lakosság másfélszer is beoltható lenne – tette hozzá.

 

„Mindent megrendeltünk, ami az első fél évben érkezik, és abból nem rendeltünk meg mindent, ami csak a második fél évben, különösen annak a végén” – mutatott rá, hozzátéve: a bizottság állítása ezzel kapcsolatban valótlan, ami nem fogadható el.

 

 hirdetes_810x300  

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.