Nyitókép: Archív

 

Ma tárgyalta a szlovák parlament első olvasatban a szlovák állampolgársági törvény módosítását, melyet a kormány korábban már elfogadott.

 

A belügyi tárcától, de politikailag az SaS konyhájából származó javaslat lényege, hogy a magyarokon kívül immár mindenki másnak lehetővé tennék a kettős állampolgárságot. Akik pedig az elmúlt 11 évben elveszítették, azok többsége visszakaphatná.

 

A szerdai vitában a magyar érdekeket főleg Gyimesi György és Zita Pleštinská (mindketten OĽaNO), valamint Ondrej Dostál (SaS) védte.

 hirdetes_810x300  

 

Gyimesi György és Zita Pleštinská emlékeztették a törvényhozást arra, hogy Szlovákia ezt a jogszabályt anno a magyaroktól való félelme miatt hozta. Azt követően, hogy a magyar állampolgársági törvény elfogadása után attól tartottak, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű polgárok tömegesen kérvényeznék a magyar állampolgárságot.

 

 

Csakhogy, ahogy Ondrej Dostál fogalmazott, bakot lőttek, mert a mintegy 5000 esetből alig 140-en veszítették el a szlovák állampolgárságukat a magyar felvétele miatt. Zita Pleštinská elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény csak egy európai államban szigorúbb, mint Szlovákiában, ez  Észtország. A legmegengedőbbek közé pedig Ciprus és Románia mellett Magyarország is tartozik.

 

Gyimesi felszólalásában kiemelte, hogy a jelenlegi törvénymódosítás feleslegesen szigorítja az állampolgárság újbóli megszerzésének lehetőségeit. A más országban való öt éves, életvitelszerű feltétel Gyimesi szerint ugyanis teljesen indokolatlan.

 

Poslanci NR SR sa už v parlamentnom bufete nenajedia | 30
A magyarul is jól beszélő Zita Pleštinská (OĽaNO). Kép: pluska.sk

 

A magyar nemzetiségű kormánypárti képviselő rámutatott arra is, hogy a jelenlegi javaslat értelmében a felvidéki magyarok másodrangú állampolgároknak tekinthetők saját szülőföldjükön, ami alkotmányossági kérdéseket is felvet. Kiemelte azt is, hogy a szlovákiai magyarok ugyanolyan magyar embereknek tekinthetők, mint az anyaországban élők. Ezért is fontos számunkra a kettős állampolgárság kérdése, hogy érzelmi, történelmi, nyelvi kapcsolatunkat az anyaországgal ilyen módon is meg tudjuk erősíteni.

 

Ondrej Dostál többször hangsúlyozta, hogy a legnagyobb problémát jelenleg az jelenti, hogy akaratuk ellenére vesztik el szlovák állampolgárságot azok, akik valamilyen okból külföldön szándékoznak élni és bizonyos időre vagy tartósan kérik az adott ország állampolgárságát. A jelenlegi változtatás legnagyobb hibája, hogy igaz ugyan, hogy kevesebb ember fogja immár elveszíteni a szlovák állampolgárságát, de továbbra is lesznek olyanok, akik igen. Senkitől sem szabadna elvenni a szlovák állampolgárságát akarata ellenére, mutatott rá.

 

Az ellenzéki Juraj Blanár (SMER – SD) azzal érvelt, hogy nem bevett szokás, ahogyan a magyar állam felkínálta a szlovákiai magyaroknak az állampolgárságot anélkül, hogy egyetlen napot is az országban töltöttek volna, vagy állandó lakhelyük lenne Magyarországon. Ezt a megengedő törvényt ellensúlyozandó kötné Szlovákia 5 éves ott tartózkodáshoz a szlovák állampolgárság visszaszerzését.

 

 

Ezzel mindenki, aki az elmúlt 11 év alatt elveszítette szlovák állampolgárságát, és tartósan külföldön élt vagy él és dolgozik, kérvényezése és külföldi tartózkodásának igazolása után visszakaphatná a szlovák állampolgárságát.

 

Kivéve, ha valaki a magyart vette fel anélkül, hogy elhagyta volna szülőföldjét. Számukra ugyanis továbbra sem változna semmi. A kettős állampolgárság lehetősége rájuk nem vonatkozna.

 

Blanár felszólalásában azt is hangoztatta, hogy akik kérvényezték egy másik ország állampolgárságát, tisztában voltak vele, hogy ez mivel jár.

 

A törvénytervezetet ma, március 17-én tárgyalta első olvasatban a parlament. Holnap 11 órakor szavaznak a második olvasatba való kerüléséről. Ezt követően lehet benyújtani majd hozzá a módosító javaslatokat. Gyimesiék minden bizonnyal megpróbálják visszaállítani a jogszabályt a 2010 előtti állapotába, ami a magyaroknak is kedvezne. Ennek elfogadására azonban szinte minimális az esély.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.