Nyitókép forrása: körkép.sk

 

Ahogy minden héten, kedden ismét frissítette a pandémiabizottság a regionális járványszemafort. A térkép ugyan most változik meg, de a járások besorolásából fakadó kötelezettségek és tiltások csak a jövő hétfőtől lépnek hatályba.

 

A helyzet országos szinten javult, a legrosszabb (7-es) veszélyhelyzeti fokozatba sorolt, úgynevezett fekete járások száma egy hét alatt 20-ról 14-re csökkent (két hete még 34 volt a számuk). A bordó kategóriába vagy hatos fokozatba sorolt járásokból már 58 van. Jó hír, hogy ezúttal délen is jelentek meg vörös (5-ös) besorolású járások is (térképünkön rózsaszínnel jelölve).

 

Pozsony, valamint a Szenci, Dunaszerdahelyi, Galántai, Vágsellyei, Komáromi, Nagykürtösi, Rimaszombati, Nagyrőcei, Kassa vidéki és Nagymihályi járások változatlanul bordó színűek. Az Érsekújvári járás már második hete tartozik a bíztató vörös kategóriába, és most csatlakozott hozzá a Lévai, a Nyitrai, az Aranyosmaróti és a Nagytapolcsányi járás is.

 

 hirdetes_810x300  

Romlott a helyzet a Losonci járásban, amely ezen a héten vörösről feketerére váltott a tőle északra elterülő Poltárral együtt. Feketéről vörösre javult a helyzet ugyanakkor a Rozsnyói és Tőketerebesi járásban.

 

Északon a Homonnai, Mezőlaborci, Szenyicei, Szakolcai, Puhói, Vágbesztercei, Túrócszentmártoni Alsókubini és Garamszentkereszti járások javítottak egy szintet a helyzetükön.

 

Ugyanakkor az Illavai és Poprádi járások is feketére váltottak, vörösből bordóba ment át Turdossin és Námesztó.

 

A regionális viszonyok javulása azonban még nem jelenti azt, hogy az országos járványhelyzet is enyhülne. Az országos szintű feltételeket megszabó COVID-automata térképe továbbra is teljesen fekete. Ez három kulcsfontosságú mutatót vesz figyelembe, és csak akkor vált át másik színbe, ha a háromból legalább kettő átlép egy bizonyos határt. Jelenleg a legrosszabb, fekete besorolás érvényes az egész ország területére, és mindaddig így is marad, amíg nem csökken a lélegeztetőgépeken lévők és a kórházban kezeltek száma is.

 

 

Körkésp.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.