Nyitókép: reprofoto (Fb-live)

 

A magyar kormányzat általában némi fáziskéséssel követi a felvidéki politikai eseményeket, ami valahol érthető. A gond akkor van, ha a kincstári optimizmus később is elfedi a valóságot. Ekkor jön ugyanis a sokadik meglepetés és újabb kijózanodás.

 

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón úgy nyilatkozott, hogy a kedden bejelentett, az MKP, az Összefogás a Most-Híd által létrehozandó Szövetség nemzeti alapon fog szerveződni és ismét a magyar egység letéteményese lesz, akik partnerei lehetnek a magyar kormánynak.

 

Amikor Gulyás ezt mondta, vélhetően még nem tudott Bugár Béla néhány órával korábban elhangzott szavairól.  Solymos László (Most-Híd) politikai tanácsadója, akinek továbbra is nagy a befolyása a vegyespártban, ugyanis ezzel szöges ellentétben nyilatkozott.

 hirdetes_810x300  

 

Orbán Viktor a Most-Hidat korábban köröm alatti tüskéhez hasonlította. Ez a köröm alatti tüske azonban úgy látszik, a Szövetségben is tüskeként fog viselkedni.

 

A tényszerűség kedvéért nézzük meg először, hogy mit mondott pontosan Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a március 25-i kormányinfón (a videón 1:01:55-től hallgató és látható).

 

Gulyás Gergely:

 

„A Híd azért volt köröm alatti tüske, mert elárulta azt a határon túli érdekképviseleti elvet, amelyet a rendszerváltást követően minden elszakított nemzetrész igyekezett fenntartani, sőt, fent is tartott, hogy nemzeti alapon szerveződnek pártok. Tehát egy vegyespártot hozott létre. Ezért örülünk annak, hogy úgy tűnik, hogy a magyar egység újra megvalósul és jó szívvel tud partnerként tekinteni a magyar kormány arra a felvidéki pártra, ami egyéként most már nemzeti alapon jön létre és egy valóban magyar pártok által létrejött összefogást mutat.

 

Korábban ez bevált, hiszen ne felejtsük el, hogy az MKP maga is úgy jött létre az Együttélésből és más pártokból, és annak idején ez egy eredményes formáció volt. Ne felejtsük el, volt, hogy 11 százalékot is kaptak. Tehát az, ahogy annak idején a Híd kiszakította a magyarság egy részét és megosztotta a szavazatokat, oda jutottunk, hogy sem a vegyes, sem a magyar párt nem jutott be.

 

Ezt most belátva a történelmi tévedést, igyekeznek visszacsinálni, és ezért a magyar kormány örömmel tekint partnerként arra a pártra, amely egyébként magyar erőkből áll Szlovákiában” – ez eddig rendben is lenne.

 

Solymos László:

 

Majd vessük egybe azzal, amivel Solymos László, a Most-Híd nevű szlovák-magyar vegyespárt magyarázta a Szövetségbe való részvételt párttagjainak.

 

Körkép.sk exkluzív: Finisben az új vegyespárt! Így tenné fel az utolsó kenetet a Most-Híd az MKP-ra

 

Többek között hangsúlyozva, hogy ez a vegyespárti ideológia továbbvitelét fogja jelenteni, amire továbbra is nagyon büszkék. Mindezt a Szövetség bejelentésék sajtótájékoztatóján is megerősítette a Körkép.sk kérdésére.

 

Bugár Béla:

 

És végül, de nem utolsó sorban vizsgáljuk meg figyelmesen mindazt, amit Bugár Béla mondott a TA3-ban a Szövetség létrejöttének másnapján.

 

Bugár: A Szövetség nem lehet magyar párt, mert abból baj lesz. Forró hibázott, Gyimesinek nincs karaktere

 

Arról, hogy a Szövetség nem lehet magyar párt, mert akkor baj lesz. Vagy hogy azért sem lehet magyar párt a Szövetség, mert a vegyespárti ideológia átmentése a Most-Híd feltétele annak érdekében, hogy közgyűlésük megszavazza a Szövetségbe való belépést. És említsük meg azt is, hogy Gulyás Gergellyel ellentétben, aki partneri viszonyt helyez kilátásba, Bugár, Solymos tanácsadójaként, és sokak szerint a vegyespárt valódi elnökeként azt hangoztatja, hogy a Szövetségnek meg kell őriznie függetlenségét a magyar kormánytól.

 

Ezek tehát a száraz tények. Minden más a politikusok propagandája egyik vagy másik oldalról a választók becsatornázása érdekében.

 

Hogy a Szövetség magyar vagy vegyespárt lesz-e, még egyáltalán nem dőlt el. Mi több, a vita erről láthatóan még csak most kezdődik.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.