Nyitókép: Körkép.sk

 

Ha nem a vírus és az ellene hozott óvintézkedések uralnák a jelenünket, akkor arról tudnák beszámolni, hogy a Füleki Vár ismét megnyitotta a kapuit és várja a látogatóit, akik száma az elmúlt években túllépte a 30 ezret. S valószínűleg arról is, hogy új időszakos kiállítások nyíltak, illetve hogy hasonlóan az előző évekhez, az elmúlt hétvégén nagy érdeklődés mellett zajlott le a Palóc Húsvét rendezvénye.

 

 

Mivel jelenünkben a vírus uralkodik, ez a beszámoló és tudósítás elmarad, hiszen a Füleki Vár, a Vármúzeum és a Füleki Városi Múzeum is csak kívülről nézegethető és egyenlőre csak az optimistábbak álmodoznak arról,  hogy azok belátható időn belül újra megnyílnak. Annál is inkább, mert a Losonci járás a vírustérképen, már második hete fekete színben ragyog.

 hirdetes_400x285  

 

 

Az viszont egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt egy év jelentős veszteséget hozott a Vármúzeum számára. A múzeum jelenlegi megbízott igazgatója, Budai Valéria kérésünkre elmondta, hogy a 2019-es évhez viszonyítva a múzeum alá tartozó intézményekben észervehetően csökkent a látogatók száma. Amíg 2019-ben a Füleki Várnak 32 208 látogatója (ebből 25 198 fizető) volt, addig 2020-ban (július – november között)   csak 13 775 (ebből 12 299 fizető), ami  a gyakorlatban 57,23 %-os csökkenést jelentett. A Városi Honismereti Múzeumban ez a csökkenés még nagyobb, 72,53 %-os.

 

 

E korántsem kedvező eredmény egyik oka a vírus elleni korlátozások bevezetése volt, de sokkal inkább hozzájárultak ehhez az elmaradt kulturális rendezvények. Példaként említhető a májusi Múzeumok Éjszakája, az augusztusi Városnapok, melyek több ezer látogatót vonzanak ide a tágabb értelemben vett  környező terület hazai és határon túli településeiről is.

 

 

A jelzett adatok természetesen nagyban befolyásolták a bevételeket is, amelynek nagysága a 2019-es évhez viszonyítva a felére csökkent, ami konkrétan 33 694 eurós kisesést jelent.

 

 

A Körképen többször beszámoltunk a Füleki Várban  kivitelezett ásatásokról és megújítási munkálatokról, melybe a kormánytámogatásoknak köszönhetően sok helyi lakost, munkanélkülit is be lehetett kapcsolni. Ez a lehetőség úgy a vár (a várak) fenntartóinak (Nógrádban Fülek mellett Somoskő/Sátorosbánya és Divény) is, mint az illetékes önkormányzatoknak hasznos volt. A megújított várak és környezeteik, beleértve a fülekit kimutathatóan növelték a látogatók számát, s ezzel a bevételek nagyságát is.

 

 

A közelmúltban véglegessé vált, hogy a civil szféra képviselői és az önkormányzatok figyelmeztetései ellenére az illetékes minisztériumok nem támogatják a minden tekintetben sikeresnek mondható várfelújítási projekt folytatását.

 

 

A Régiófejlesztési Minisztérium pótmegoldása nem ad teret az önkormányzatok számára, hogy a továbbiakban a tartósan munkanélküliek bevonásával folytassák településeiken a műemlékek felújítását. A munka így a füleki várban is nélkülük zajlik majd tovább, ha zajlik…?

 

 

Natália Milanová kulturális miniszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy fontosnak tartja a fentiekben leírt eredményes projekt folytatását, s ígéretet tett arra, hogy a minisztérium keresni fogja annak lehetőségeit, hogy hogyan tudnák növelni a várfelújítások támogatására szánt összeget.

 

 

A „Mentsük meg a várainkat“ társulás kimutatása szerint az eddigi projekt részeként évente 550-600, a Munkaügyi Hivatal által vezetett munkanélkülit tudtak alkalmazni, és országos szinten több mint 30 várat sikerült felújítani.  Hogy lesz-e lehetőség hasonló a továbbiakban is és milyen formában, az az optimista jövőkép kérdése.

 

 

Az ugyancsak a Füleki Vármúzeum hatáskörébe tartozó Városi Könyvtár a biztonsági óvintézkedések betartásával működik, várja az olvasóit.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.